Mikor valamiben reménykedni kezdek, akkor mindig belenézek egy topikba az indexen. Összeszorul a torkom és azonnal helyrebillenek. No ácsi! Ne légy hülye. No ez nem a feminista, hanem egy másik. ahova régebben írtam. Mint ahogy a cím is jelzi, még mindig nem vagyok képes róla írni. Hacsak annyit nem, hogy az emberek iránti bizalmamat ott vesztettem el igazán. Nem a feministában, mert ott mindig tudtam hogy mit várhatok. Őszintén megmondva, talán ha némelyik nickkel nem ott találkozom, hanem az életben, talán egészen jól el tudtam volna beszélgetni velük. Nos. Igazán ott. Ahol elvileg és látszólag jókedvűen lazán csevegtem, ott éreztem olyat először, hogy én nem akarok senkivel találkozni az indexen. És ott jöttem rá, hogy valaki nagyon csúnyán megrágalmazott a hátam mögött. Igaz volt aki őszinte jóindulattal volt irántam. Nem tudom, de valahogy az elejétől megéreztem. És azt is akkor kezdtem megsejteni, hogy milyen személyi kapcsolatban állnak egymással a topikba irkálók.
Sokszor elgondolkodtam, hogy emberek ülnek a monitor előtt. És pötty-pötty... pötyögtetnek. Akarnak a másik emberrel közölni valamit, de nem tudják. Nincs szavuk rá. Mert nem bíznak a másikban, és nem is bízhatnak. Leírják a legfertelmesebb rejtett gondolataikat, bántani akarnak másokat. Nesze neked! Nekem fáj valami, hát akkor neked is fájjon! Nem azt írják. Lécci, adj egy pár jó szót, mert én annyira szenvedek. Az embert nem mutatják meg. Mintha szégyen lenne az emberség.
Nagyon sajnálom azokat a nickeket akikkel utána beszélgettem. Nem igazán tudtam velük mit kezdeni, mert egyszerűen utána senkinek soha egy szavát nem tudtam elhinni. Annak idején mikor elkezdtem fórumozni akkor még felszabadult voltam. Élveztem a szócsatákat a szójátékokat. Aztán törölték mindent ott is. Sokszor a femiben azt mondták én töröltettem magam. Ilyenkor felkaptam a vizet és tiltakoztam. No persze csak magamban. :))))
Nem írtam le.
