Árnyékban

Feminizmusról, az emberi kapcsolatokról, mindenről.

Címkék

index_modi_hadova

Friss topikok

Naptár

április 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Linkblog

„ EGYETLEN LÉPCSŐFOK ÉS KÜSZÖB A MOZGÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA EGY SOHA KI NEM NYÍLÓ AJTÓVAL ÉR FEL.”

2014.01.05. 11:43 - forintocska

Ezt az írást egy kedves ismerősöm írta.  Gerencsér Hajnalka. És nagyon hálás vagyok neki, hogy megengedte nekem, hogy betegyem a blogba. 

"Nem sejtettem, hogy a több nappal előbb megigényelt, és beígért emelőszerkezet Pápára nem érkezik meg. Sőt, a vasútállomás dolgozói a lépcsőjáró szerkezetet sem tudták használni, ami egy kerekes székes ember számára az esélyegyenlőséget biztosítaná. Tehát van, de minek?! A kerekesszék felrakásán kívül semmiféle segítséget nem kaptunk. Tibor másfél évvel ezelőtt érszűkület miatt veszítette el a jobb lábát. Az embertelen körülmények arra kényszerítették, hogy a saját erejéből, karjával húzza fel magát a vonatra. MINDEN ELISMERÉSEM AZ ÖVÉ! NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁ! Én erre képtelen lettem volna… és joggal azt gondolom, hogy ez kegyetlen, megalázó, igazságtalan, sőt mindemellett életveszélyes is! Azok az emberek, akik azt gondolják egészségesen, hogy csak akkor kell valamit megvalósítani, ha azt a törvény egyértelműen kimondja, nem gondolnak bele ennek az emberi oldalába… ! Úgyis mondhatnám, hogy akkor lennének azonosak a feltételek, ha a vonatra csak az szállhatna fel, aki a karjával húzza fel magát …. Azt hiszem Rajta kívül senki nem utazna!!!!! Én szerencsés vagyok, hiszen nagyon szeretek minden mozgássérültet, velük élek, és felnézek Rájuk. Aki látja a mindennapjaikat, az érti meg igazán, hogy mekkora erőfeszítés minden mozdulat, ami az egészségesek számára elképzelhetetlen! Az egész életük bizonyítás önmaguk és mások számára. AKI EZT NEM ÉRTÉKELI, AZ ...NEM EMBER! Nem szeretem a negatív töltetű szavakat, így számomra ... az az egészséges ember…, akiből hiányzik az emberek iránti szeretet és tisztelet, az empátia… az... a FOGYATÉKOS…, hisz a legfontosabb veszett ki belőle! És elmondom azt is, hogy a mozgássérültek azok, akik csak nagyon ritkán kérnek és fogadnak el segítséget. Ez a segítség nem általános. Betegségenként és egyénenként nagyon is változó! Mindig kérdezzük meg a mozgássérültet, hogy miben segíthetünk…! Ha valaki olyan embert kísér az utcán, aki nem lát, figyeljen oda arra, hogy ne csak vezesse, hanem időben készítse fel azokra az akadályokra, amelyek az úton felbukkannak… pl. járdasziget, lépcső. Viszont, amire nagyon is kell figyelni, mert bajt okozhat az az, hogy aki kerekes székes embert visz fel – akárcsak pár lépcsőfokra is – lift híján – ne a lábtartót, és kartámlát fogja meg, mert ezek leszerelhető alkatrészei a kerekesszéknek! Aki segédeszköz nélkül, de nehezen járni tudó embert kísér, vegye fel az illető tempóját, alkalmazkodjon hozzá, vezesse, ne pedig húzza! Aki segédeszközzel közlekedik, nem szabad AZT soha kivenni a kezéből, mert ezáltal a stabilitását veszélyeztetjük! A lépcsőnél szemben állva tudunk segíteni, de biztosítsunk elég teret az illetőnek! Nem szabad elterelni a figyelmet, mert komoly koncentrációra van szüksége! Az illető mondani fogja, hogy miben kéri a segítséget! Ne nyúljunk a karjához addig, mert elveszítheti a stabilitását, a biztonságérzetét! És még egy dolgot kiemelnék… HOGY AZ, AKI SEGÍT ... MINDIG A MÁSIK SZEMÉBE NÉZZEN! 

 Össze kell fognunk, mert ha a törvényekre, vagy a lelketlen emberek segítségére várunk, akkor bizony örök életig várhatunk!!! Hatni csak arra lehet, akinek lelke van! Az ember, és az élete a LEGFONTOSABB! És semmire nem megyek azzal a kijelentésemmel sem, hogy emberi mulasztások miatt épp ezt veszélyeztetem! "

A patriarchátus haláltusája elkezdődött.

2013.01.15. 08:09 - forintocska

Mostanában kevesebbet írtam ide a blogomba! Ki merem nagyon bátran jelenteni, hogy semmit! Nem mintha nem lenne mondanivalóm, de valahogy nem volt kedvem. Igaz, máshol annál többet írtam. Nagyon sokat vacilláltam, hogy az ember egy ilyen blogba mennyi személyes dolgot írhat le. Mennyit írhat le az érzéseiről. Nem vagyok benne túl gyakorlott. Beleolvastam néhány blogba. Igen komoly stilisztikai tanulmányozást folytattam. Kissé restelkedem bevallani, hogy titokban plagizálni akartam a sikeres blogok stílusát. Pontosan úgy, mint hazánk nemes teremtés koronáinak a politikai krémje, értelmiségi elitje a doktori disszertációikat. Titokban azt reméltem, hogy találok olyan írást, amely követendő példakép lehet előttem. De sajnos nem nyertem. Nekem valahogy nem megy a tudálékos szófosásos ideologikus rizsalökés. És a nők nemi szerven való emlegetése sem, amire olyan büszkék a férfiak.  Így hát maradtam egy régi régi ősi női módszernél. Úgy írok, ahogyan beszélek. Tehát a kedves pármillió olvasóm ne csodálkozzon, ha pikareszk jellegű az írásom. Hol sírva nevetek, hol nevetve sírok. 

Magamról most sem sokat írhatok. Vagy nem is akarok? Mert ugye, csak úgy, magunk között valljuk be őszintén a tuti valót. Ki a frászt érdekel manapság a másik ember? Elmúltak az ünnepek. Bezártak az ingyenkonyhák. És az alkotmánybíróság igen emberbaráti ítélete alapján még Budapesten is megnyíltak a havas téli utcák a hajléktalanok előtt. Végre szabadon gyakorolhatják az éhenhaláshoz, és a megfagyáshoz való alkotmányos jogukat. Akár a Bazilika előtt is. Hurrá!!! Elvégre demokrácia van. Ezért kell az ombudsman Magyarországon kedves pármillió olvasóm, hogy ezt kiharcolja nekik! Engem azért érdekelt valaki egészsége az utóbbi időben. Azt hittem becsap és hamarabb elmegy mint ígérte. Tudniillik megkértem pár éve, hogy legyen udvarias és engedjen előre. Szót fogadott. Hát persze hogy azt tette nem is tehetett mást, mert alaposan meg lett nevelve. Termékeny talajba hullott a feminista tanítás.   

Így inkább a változatosság kedvéért megint mesélek. Képzeljétek emberek! A hím-soviniszta patriarchátus úgy kezd szétzuhanni, ahogy a nagykönyvben megvan írva. 

Figyelem az embereket, és elgondolkodtam hogy mennyi sok régi írásom gondolatom visszaköszön nekem itt-ott. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy megint előre láttam a fejleményeket, de valahogy inkább szomorú vagyok. Mert sajnos ezek az írások eléggé borúlátóak voltak..Na, de nem is ez lényeg. 

Elkezdődött! Falja önmagát a patriarchátus.Idehaza, és a világban is. A politikai elit fél. Iszonyúan fél a nép haragjától  És van mitől. Már a pápát se kímélik a rettegéstől a nyomortól.

http://hir.ma/gazdasag/letiltottak-penzmosas-miatt-az-egesz-vatikani-bank-bankkartyajat-meg-a-papaet-is/29754

Letiltották pénzmosás miatt az egész Vatikáni Bank bankkártyáját, még a Pápáét is! Írta: hir.ma 2013. január 12. szombat Gazdaság 8 hozzászólás A nap talán legérdekesebb híre, hogy a vatikáni bankban letiltották a kártyás fizetést, mert nem tartja be a nemzetközi pénzmosás elleni intézkedéseket. A Pápa bankkártyáját is letiltották. Most James Bondhoz fordul segítségül… René Brülhart – azaz James Bond Az Istituto per le Opere di Religione a világon a legnagyobb titkokat őrző bank. Érdekesség, hogy a bankot és az összes műveletet egy elnök és hét bíboros irányítja. Valami nagy hatalmi harc lehet a háttérben a hírek szerint. Az olasz központi bank felfüggesztette a kártyás fizetéseket Vatikánban, mivel a városállam nem tartja be az Európai Unió pénzmosás-ellenes szabályait. Az olasz jegybank a lépést azzal indokolja, hogy a Vatikánban működő, Olaszországban regisztrált bank nem tiszteli a nemzetközi pénzmosás elleni küzdelmet, ezért nem működhet a hatóság által felügyelt területen. A kártyás fizetés tiltás azt jelenti, hogy semmilyen bank semmilyen bankkártyáját nem lehet használni a pápai államban. Ha valaki ott akar most pénzt költeni, akkor csak a készpénzt fogadják el. Postán, étteremben, gyógyszertárban, múzeumban, szóval mindenhol a KP az egyetlen fizetési mód. A tiltás nem csak a Vatikánt érinti belülről, hiszen a vatikáni bankban kiállított bankkártyákat sem fogadja el a világ egyetlen egy automatája és üzlete sem. A pápa bankjánál 34 ezer számlát vezetnek. A Pápa most a liechtensteini James Bondhoz fordult, hogy oldja meg a feladatot. René Brülhartot az Economist tüntetett ki ezzel a címmel, miután nyolcévnyi munkával sikerült a pénzmosodaként ismert Lichtenstein hírnevét megmentenie. Brülhart feladata a Vatikánban is ugyanaz, mint Liechtensteinben volt: feltenni arra a „fehérlistára”, amire azok az államok kerülnek fel, amik betartják az OECD pénzügyi bűnözés elleni szabályait. Elsőként létre kell hoznia egy csapatot, ami a gyanús pénzmozgásokat figyeli. A Vatikánban van már ilyen, az FIA (Financial Information Authority), de ez nem független szerv, és eddig kevés eredményt mutatott fel. Szaddám pénzét visszaadta A komoly gond, hogy a Pápa a bevételt nem gazdasági tevékenységből szerzi, hanem cégek, magánszemélyek, alapítványok adományaiból. A Vatikánban ezt a bevételt Szent Péter után péterfilléreknek könyvelik el. A Vatikán bevétele egy évben akár elérheti a 300 millió Eurót is.

Himsovika kalandozásai a férfihazugságon, azaz, egy álnéven beépült forintocska tanításai a hülyéknek. :))))))

2012.10.04. 23:41 - forintocska

Kedves olvasóim. Miután a murder, a nyiltan feminista-ellenes nőgyűlölő férfihazugság oszlopos tagja, minden alkalommal törli a feminista topikból a frissen regelt nickeim, így kénytelen vagyok a feministán tobzódó gyűlölködő hímsoviniszta falkát a saját oldalukon rendre utasítani. Mivel tisztában vagyok vele, hogy azonnal törlik, mint teszik ezt a feministáknak nyitott topikon is, és hogy az utókor számára is fennmaradjanak a nevelő célzatú írásaim, ezért ez a bejegyzésem tulajdonképpen végtelen lesz. :)))))))

himsovika

2012. október 4. csütörtök 23:03

Megint sikerült jó hosszú marhaságot írnod. A feminizmus nem eszme, hanem egy gondolkodásmód. Aminek a lényege egy tudás, Aminek te nem vagy a birtokában, mert ha birtokában lennél nem írnál ilyen marhaságokat és nem lennél feminista-ellenes. A titka a tudásnak, hogy az emberiség két azonos értékű nemből áll. Nőkből és férfiakból. No innen fuss neki!!!!
Persze azt tudom, hogy a gondolkodás számodra nagy-nagy megpróbáltatás. De próbálkozhatsz vele. Nem is várhatom el tőled, hogy azonnal sikerüljön. És egyetlen itt gyűlölködő és az index feminista topikját ellepő itteni farkát rázó hímsovinisztától sem. Közöttük az index fórum címeres gazembereitől a moderátoroktól sem, akik köztetek vannak. . Ezért van hogy ti a gyűlölködő hímsoviniszták a férfiak és nők gerinctelen alja, ott a feminista topikban is szabadon garázdálkodhattok, uszíthattok a nők és a feministák ellen. . Közben itt képmutóan a vitakultúráról zengetek ódákat. Helyesebb lenne ha a nők feministák rágalmazást, az ellenük folytatott gyűlöletkampányt, és egymás farkának szopását, egymás valagának a kinyalását nem vitakúltúrának hívnátok,, hanem a nevén neveznétek. Elmebetegség. A férfiak hatalmi tébolya!

borosta

2012. október 4. csütörtök 23:13

te látom birtokában vagy a nagy "tudásnak" amitől az emberek és az avatorok bélében élhetnek egy távoli bolygón. A TUDÁS. Hmmm. Te hogy kerültél birtokába fejen csapott egy villám? Mesélj nekünk  már nekünk erről a tudásról? Én azt hallottam, hogy ha az ember megszerzi utána már nem kell neki táplálék és fényen és levegőn is megél. Igaz ez?

A vitakultúra ott kezdődik, hogy nem töröljük a kommenteket, ahogy a nőkért honlapján csináljátok ti avatarok. Itt még a te kommented is helyett kap a trolltartóban.    

himsovika

2012. október. 5. péntek. 02:30

Ezt csak a hím-soviniszta férfiak hiszik, hogy a nőknek elég a fény és a levegő. És nekik nem kell kaja. Tudod a tudás ott kezdődik, hogy kisfiúként figyelsz a biológia órán az általános iskola 5-ik osztályában. Nem azzal vagy elfoglalva, hogy a lányokat kicsúfold és vered, vagy játszd a janit a többi kispöcsnek órán.. Akkor megtanulod ezen a bolygón a Földön, és nem egy fiktív távoli kitalált bolygón, hanem itt a Földön ahol élünk, hogy a fajok többnyire úgy szaporodnak, hogy két nemből állnak. Két azonos értékű nemből. Nincs ez másképpen az emberek esetében sem. Meglepő de így van! Ezért semmiféle előjogok nem járnak nektek sem férfiaknak. Amit ti a nőknek kívántok azt csak csináljátok ti magatok!! Legyetek 8%-ban a döntéshozásban. Keressetek 20-25%-al kevesebbet. Titeket kínozzanak és kényszerítsenek prostiknak a stricik és a férfiak. Álljatok ki az útra és tartsátok oda a seggeteket napi 10-12 férfi kliensnek. Benneteket hordjanak el aztán mindenféle kurafinak, hímringyónak a férfiak, és mondják azt hogy ti akarjátok, és önként örömmel teszitek, mert a kurafiság és hímringyóság a véretekben van. Ti rendelkezzetek a világ javainak mindössze 1%-val és közületek kerüljön ki 10 éhezőből 7. Ti legyetek a világ és gazdasági vezetőségben 10 %-ban. Ugye hogy nem tetszene nektek? Mért képzelitek hogy a nőknek tetszik? Ez a nőknek sem tetszik. Na látod ez a tudás, ha ezt tudod. És nem az a tudálékos köntösben lecsapott hülye rinya, amit ti itt a hatalomféltésből lecsaptok!

Neked mióta jelent vitakultúrát amit ti itt csináltok? És amit a nőkért-ben is próbáltatok, hogy a feministákról és a nőkről terjesztetek rágalmakat és személyeskedve hazudoztok róluk? Hol van itt vita nálatok? Ti itt csak mindannyian a nőket és a feministákat rágalmazzátok. Gyűlölködve uszítotok ellenük. Ebben köztetek valóban nincs vita. Ezért teljesen felesleges itt vitakultúrára hivatkoznotok. És hogy nem töröltök??? Ti?? Viccelsz??? Hiszen az első hsz-m sincs itt meg. Sőt bepofátlankodtatok, ti a gyűlölködő hímsoviniszták az index feminista topikjába is. És ott a moderátorként garázdálkodó  nőgyűlölő itteni oszlopos hímsoviniszta murder segítségével rágalmazzátok, gúnyoljátok a nőket ,és a feministákat is. Ott olyan ordenáré személyeskedő aljas dumát eresztenek el az itteni húúú de illedelmesen egymás seggét nyaló hímsoviniszták, hogy egy kocsmában különbül beszélnek a nőkkel a nőkről. Azt a ti oszlopos tagotok a murder nem törli. De a tényekről szóló hsz-im és a zsinórban a nickeim igen. Szóval nem kell a rizsa a ti vitakultúrátokról. Ismerem!!! Arról szól, hogy a nőknek a feministáknak kuss! Csak ti ontsátok a gyűlölködő hazug rágalmaitokat a nőkről és a feministákról.

Alter Ego

2012 október 5. péntek 03:16

Bocs, de nincs köztünk az aki téged kicsúfolt és megvert az iskolában.  Sőt azt sem tudjuk, hogy vajon mért tették ezt veled. Azt sem értjük hogy miért tartod oda a segged napjában 10-12 férfinek,amikor bármi mást is csinálhatnál. Mi itt mindannyian mélyen egyetértünk veled abban hogy az emberiség két azonos értékű nemből áll és ezt örömmel elmagyarázzuk a stricidnek is. Reméljük nem önként fogadtad magad mellé bűntársadnaké A körülményeidet megértve nagyon megértjük hogy ilyen ember lett belőled.  

Arra viszont megkérünk hogy ne ránk haragudj, mert az igazság az, ami...

himsovika

2012 október 5. péntek  03:45

Na látod! Ezek vagytok ti! Férgek, nem férfiak!! Ha egy nő leírja az igazságot, hogy a nőkkel hogy bánnak a férfiuralomban, akkor azonnal aljas személyeskedésbe kezdtek.    

Ja, magyarázd el a maestronak aki a prostitúció lelkes rajongója, élvezője, megbízója  minden stricinek mint kliens!!

Borisz

2012 október 5. péntek 04:26

Helyes! Ilyen embertől akarok megtanulni gondolkodni, mint TE!! Ember TE vagy a példaképem! :) Nagyszerű arc lehetsz! Örömmel sajátítom el az alapeszmét, miszerint férgek vagyunk, és természetesen a nők ugyanakkor nagyszerű lények, akikkel kapcsolatban te nyilván semmiféle elfogultságot nem táplálsz!

Kár lenne vitába bocsátkozni veled.

(Szellemi fogyatékosnak lenni egyáltalán nem kínos, viszont azt kiabálni, hogy a többiek nem tudnak összeadni, azért az megmosolyogtató. Ordítsd máshova a fájó telitalálatok miatti gyűlölködésedet.)

himsovika  

2012 október 5. péntek  05:27

Tudod borisz ne keseredj el! Nem te vagy az első szellemi fogyatékos akinek megtanítottam, hogy nem attól férfi egy férfi ha a nőket gyűlöli hazudozik róluk. és még csak nem is attól leszel férfi ha rágalmazod azokat az embereket a feministákat akik szólni mernek a nők alapvető egyetemes emberi jogaiért.

Ha ezt teszed csak szánalmas pondró vagy, aki attól érzi magát valakinek, ha gyűlölködik, rágalmazza a nőket és a feministákat. Tanuld meg a nőket szeretni és ne a farkad!  

A férfihazugság vitakultúrája. Pontosan addig tart amíg elhazudják hogy van!!!:)))))))))))))))))))))) 

borosta  2012 október 4 csütörtök 23:13 

A vitakultúra ott kezdődik, hogy nem töröljük a kommenteket, ahogy a nőkért honlapján csináljátok ti avatarok. Itt még a te kommented is helyet kap a trolltartóban.

Kedves olvasóim! Aki megtalálja a férfihazugságon a vitakultúrát, annak írok egy személyre szóló verset! :))))))))))


 Ja! A moszerarankának az abszolút hazugságnak nem elég, hogy az általam nyitott  feminista topikból kitiltott, törölt nemegyszer a murder, azért mert rohangált oda, mikor nem tudott cáfolni, hanem még pofátlanul fenyegetődzik, még azzal is, hogy a blogszolgáltatóm esetleg  megelégeli ha egy feminista leírja a tényeket. Mocsoknak nevezi.  Persze a saját majmozását, a nők mocskolását a nők leribancozását nem tekinti annak. Minek képzeli ez magát? Ez a gőgös, semmirevaló, nőgyűlölő, feminista-ellenes hímsoviniszta aljas alak? Világ csendőrjének?

Abszolút Igazság válasz | vissza a topikba 2012.10.05 10:41:54 Creative Commons License (278289)

Kíváncsi vagyok, mikor elégeli meg a blogszolgáltatója is ezt a mocskot és gyűlölködést, amit ott folytat...

Előzmény: hgyi (278261)

                                                                   

A hím-soviniszták emberiség elleni bűntettei. I.

2012.10.04. 21:16 - forintocska

Ma, amikor a világban a számtalan helyen háborúk dúlnak, nőket/gyerekeket adnak-vesznek (virágzik a rabszolgaság), gyilkolnak, kínoznak, emberek éheznek, az emberiség létszáma a patriarchális elletési projektnek köszönhetően a Föld létét fenyegeti, még mindig azok a férfiak vannak a hatalmon akiknek a hatalommániás őrületének köszönhető a Föld az ökoszisztémájának, az emberiség kipusztulásának a fenyegető réme.

Nézzük csak meg tüzetesen mivel indokolják ezek a tömeggyilkosok, az ő "jogosnak" tartott erőszakukat a nők, és ezáltal az emberiség felett. .:

1. A férfiak erkölcsi piedesztálra való helyezésével.  

Ennek eszközei: az általuk kitalált különböző vallások, filozófiák, ideológiák, gazdasági -fizika- lelki erőszak, a férfierőszak hősiességnek való nevezése (hazafiság, igazságos háborúk, stb..lózugok pufogtatása), a férfierőszak istenítése (versenyszellem, piacgazdaság, stb.. marhaság).

2. A férfiak szellemi fölényének a hazudása a nők felett.

Ennek eszközei valójában azt jelentik, hogy a nőket hülyéknek állítják be, szó szerint. Több ezer éven át a tudós nők kiirtása, a nők kizárása az oktatásból. Manapság a nők leugatása, a férfilogikára való hivatkozás (ami csak valójában abból áll, hogy te hülye nő kussolj, mert én mondom, a logikusan gondolkodó férfi), a férfitudósok, művászek felsorolása, miközben kussolnak arról, hogy a nőket még ma sem engedik a saját tudományos eredményeiket egyedül publikálni, hanem meg kell osztozniuk a saját szellemi termékük eredményei felett a férfi főnökeikkel. Sőt, gyakran plagizálnak a nőktől a férfiak. Einstein sem volt kivétel. Ha nincs Mileva Maric matematikusnő Einstein sohasem  tudott volna semmit sem publikálni. Erre az is bizonyíték, hogy mikor már nem volt közöttük semmi kapcsolat Einstein-nek csak tévedései voltak. Einstein valójában a plagizálás nagymestere volt. Nem tudós. Igen nagy pofon volt a hím-soviniszta férfitársadalomnak, hogy mikor meghalt, kiderült hogy az agya az átlagtól kisebb. Na akkor jött a variálásuk, a gőgös, dölyfös hímeknek a lebenyekről, stb..  Kb. így tették tönkre a férfiak a legtöbb tudós nő tudományos eredményét. Elhallgatták, vagy ellopták tőlük. Egyik kedvenc példám ebből, az anyák megmentőjeként  aposztrofált Szemmelweis Ignác Őt a hülye hím-soviniszta férfiak azért helyezték piedesztálra, mint nagy tudóst, mert "felfedezte" azt, amit a tudós nők, a bábák évezredek óta alkalmaztak. A szülésnél a fertőtlenítést. Tehát valójában a férfiak a nők tudását sohasem becsülték, de ha egy férfi lemásolta, vagy netán rájött arra ő is, hogy a hullák boncolása után illik kezet mosni, fertőtleníteni az eszközöket a kezet, vagy még talán arra is rájöttek, hogy a forró víz fertőtlenít, akkor azonnal nagy elme. De a nők esetében ez a tudás bűn volt. Amiért a nőket ki kellett irtani, mint tették ezt a férfiak évezredeken keresztül. Kezdték az ókor végén, a görögök qrvanagy demokráciájával (amely nyíltan  deklarálta hogy a nőket nem tekinti embernek hiszen nem tartoztak a nép közé), a római joggal, (amely a nők jogfosztását törvényerőre emelte), folytatták az inkvizícióval, a shariával, Jelenleg is a világban számos helyen a nők szisztematikus kiirtása folyik. Hazánkban is. A prostitúcióval és a nők szegénységben való tartásával. Azaz a nők meglopásával. Minden magyar törvény amit a férfiak hoztak/hoznak tulajdonképpen emberiség elleni bűntett.-

3.A piacgazdaság erőltetésével. (Valójában a hatalom, a pénz imádatával ).

A nők tárgyiasítása, csak a pénzzel és fizikai erőszakkal érhető el. A pénz eszköz a férfiaknak nők gazdasági függésben tartására, kiszolgáltatottá tevésére minden téren.

Nehéz szóval elmondani....

2012.10.01. 00:01 - forintocska

Mikor valamiben reménykedni kezdek, akkor mindig belenézek egy topikba az indexen. Összeszorul a torkom és azonnal helyrebillenek. No ácsi! Ne légy hülye. No ez nem a feminista, hanem egy másik. ahova régebben írtam. Mint ahogy a cím is jelzi, még mindig nem vagyok képes róla írni. Hacsak annyit nem, hogy az emberek iránti bizalmamat ott vesztettem el igazán. Nem a feministában, mert ott mindig tudtam hogy mit várhatok. Őszintén megmondva, talán ha némelyik nickkel nem ott találkozom, hanem az életben, talán egészen jól el tudtam volna beszélgetni velük. Nos. Igazán ott. Ahol elvileg és látszólag jókedvűen lazán csevegtem, ott éreztem olyat először, hogy én nem akarok senkivel találkozni az indexen. És ott jöttem rá, hogy valaki nagyon csúnyán megrágalmazott a hátam mögött. Igaz volt aki őszinte jóindulattal volt irántam. Nem tudom, de valahogy az elejétől megéreztem. És azt is akkor kezdtem megsejteni, hogy milyen személyi kapcsolatban állnak egymással a topikba irkálók. 

Sokszor elgondolkodtam, hogy emberek ülnek a monitor előtt. És pötty-pötty... pötyögtetnek. Akarnak a másik emberrel közölni valamit, de nem tudják. Nincs szavuk rá. Mert nem bíznak a másikban, és nem is bízhatnak. Leírják a legfertelmesebb rejtett gondolataikat, bántani akarnak másokat. Nesze neked! Nekem fáj valami, hát akkor neked is fájjon! Nem azt írják. Lécci, adj egy pár jó szót, mert én annyira szenvedek. Az embert nem mutatják meg. Mintha szégyen lenne az emberség. 

Nagyon sajnálom azokat a nickeket akikkel utána beszélgettem. Nem igazán tudtam velük mit kezdeni, mert egyszerűen utána senkinek soha egy szavát nem tudtam elhinni. Annak idején mikor elkezdtem fórumozni akkor még felszabadult voltam. Élveztem a szócsatákat a szójátékokat. Aztán törölték mindent ott is. Sokszor a femiben azt mondták én töröltettem magam. Ilyenkor felkaptam a vizet és tiltakoztam. No persze csak magamban. :))))

Nem írtam le.

Miért is tagadják, és védik a feminista topikban a családon belüli erőszakot?

2012.09.30. 22:49 - forintocska

Sokszor mikor a feminista topikba szóba került a családon belüli erőszak, az önmagukat nőknek valló alja személyek egyértelműen védik az erőszakos bántalmazó férfiakat. Mikor a hivatalos statisztikákat betettem, azonnal személyeskedtek, gúnyolódtak, vagy tagadták a tényeket. Gyakran  válaszul betettek egy, a világban történő ritka nők által elkövetett erőszakról szóló cikket. Így akarták bagatellizálni a nők elleni tömeges erőszakot. 

Eleinte nagyon elcsodálkoztam rajta. Hogy létezik hogy önmagukat nőknek nevezők, ennyire egyértelműen a bántalmazókat védik? Aztán találkoztam két idős nővel, akiket a saját fiaik rendszeresen vertek. Az egyiket végül agyonverte a fia. Akkor vált számomra világossá, hogy vagy férfiak női nicken, vagy a topikba író nőknek a fiai is bántalmazó férfiak lehetnek. Ezért védik, a nőket bántalmazó férfiakat.

A történetek a következők. Ahol ezelőtt laktam, az ablakom alatt egy pad volt. Oda gyakran kiült két 70-80 év körüli idős néni. Sokszor kimentem hozzájuk, beszélgettem velük. Mindkettő fia velük élt. Alkeszok voltak. Az egyik néni a szembe szomszédom volt, a másik, a mellettünk levő házban lakott. Mindkettő fiú elvált volt. A szembe szomszéd néni fiát gyakran hallottam kiabálni. Az ajtókat csapkodta. A néni gyakran átjött hozzám, hogy panaszkodjon. Elmesélte, hogy a fia verte a saját feleségét és a fiát. Az asszony elmenekült a közös családi házból a fiúgyerekkel. A fia pikk-pakk eladta a házat és elverte az árát. Az anyjánál úgy jelentkezett utána, hogy kitette a szűrét a neje, mert talált egy másik férfit. A néni elhitte. És az alkesz fia beköltözött hozzá.  Ott folytatta ahol abbahagyta. Csakhogy már az anyja lépett a neje helyébe, és őt bántalmazta. A néni, aki eleinte nagyon megharagudott a mennyére (akivel addig, amíg a fia hozzá nem költözött, nagyon jó viszonyban volt) rájött, hogy egy szó sem igaz abból amit a fia mondott. Mikor a fiúunoka eljött pár év múlva a nagyanyjához, mint felnőtt férfi, akkor tudta meg csak a néni a teljes igazságot. Végül magához költöztette a fiú unokáját, hogy megvédje őt. Jelenleg egy szociális otthonban van, ahova az unokája vitte. A menye látogatja, és az unokája. A fia nem kíváncsi rá.

A másik történetbeli néninél hasonlóan a fiú bántalmazta a nejét. Ott is elmenekült az asszony a két leánygyerekkel. Ott a fiú, mikor hazament azt mondta, hogy az a büdös k...a elment egy férfivel. A ház amiben laktak felerészben az anyja tulajdona volt, így ő nem tudta eladni. Nekem az egyik nagyon aranyos férfi szomszéd mondta el az igazságot. Hogy a néni férje is egy piás vadállat volt, aki rendszeresen bántalmazta az egész családot. És a fiú már odahaza is rendesen piált legényként. Gyakori volt, hogy a két férfi összeverekedett. Mikor a fiú megnősült és elköltözött, hamarosan az öreg is meghalt májzsugorban. A néni rendszeres vendég lett a fiataloknál. Látta, hogy a fia gyakran megveri a nejét. Ő mindig a mennyét okolta, és azt mondogatta, hogy megérdemli a verést. És, hogy igazán pár pohár pia nem tragédia. Ez minden férfinak kijár, főleg az ő egy szem dolgozó fiának. Ennek a férfinek nagyon jó állása volt. Ahonnan kidobták az állandó részegsége miatt. A néni nagyon sajnálta a fiát, és elmondta minden büdös k...nak ő is a mennyét. Együtt szidták mindenkinek a mennyet, és úgy általában a nőket. Akik miatt a szerencsétlen jó fia elkezdett inni. Mert ugye közben a férfinek voltak egyéb nőkapcsolatai is, amit a néni igen helyeselt, merthogy ilyen nő mellett mint a mennye, kell egy igazi férfinek más nő is. Mikor az asszony elmenekült, egy kiadós verés után, a gyerekekkel, a férfi egy darabig egyedül lakott. És rájött, hogy nincs aki kiszolgálja. Ezért költözött az anyjához. És, hogy rávegye adják el a házat. Akkor megtapasztalta ő is a fia jóságát. Mivel nem tudták azonnal eladni a házat, így a fia ellopkodta az ékszereit a néninek, és eladogatta őket. Elitta az árát, és a néni nyugdíjának a nagy részét is. Közben követelődzött, verte a nénit. Egyszer nyáron a nyitott ablakom alatt éktelen ronda trágár kiabálást hallottam. Kinéztem. A nénit szidta a fia, hogy menjen haza főzni, ne ücsörögjön a padon, és pénzt követelt tőle. Mikor meglátta a fia, hogy kinéztem velem is elkezdett kiabálni. Akkor jött az az aranyos szomszéd férfi (aki elmesélte nekem később az igazságot) és elzavarta. Akkor nekem a néni mutogatta a kék foltjait, és az arcán a verés nyomot. Kérdeztem felhívjam e a rendőröket? Azt mondta ne, mert nem a fia a bűnös, hanem a büdös k...k Ami igazán meglepett, hogy addig amíg a szembe szomszéd nénit őszintén sajnálta az aranyos szomszéd, ezt a nénit nem. Le is hordta ott előttem, hogy ne panaszkodjon, mert mikor a fia részegen félholtra verte a menyecskét, akkor ő még biztatta is őt. Egy hét múlva éjjel éktelenül dörömböltek az ajtómon. A néni részeges fia volt. Azzal a falmelléki dumával akart bejönni, hogy jött az ételhordóért. Zárt ajtón keresztül közöltem vele nekem nincs, és ha nem hagy békén kihívom a zsarukat. Másnap szóltam az aranyos szomszédnak, aki akkor mesélte el nekem mindent róluk. A néni végül úgy halt meg, hogy a fia jól összeverte és szorongatta a nyakát. Aznap még kivánszorgott a padhoz utána panaszkodni. Mondtam kihívom a mentőket. Azt mondta ne, mert nemrég jött haza a kórházból és jól van. Másnap meghalt. Állítólag agyvérzésben. A fia máig szabadlábon, és csak piál. Mivel nincs aki főz neki, csont és bőr. Csak a hasa nagy. Volt még egy néni akit soha nem láttam, csak a részeges fiát fetrengeni a földön. Ez a néni soha nem hagyta el a lakását. Vak volt. Egy-egy kiadósabb verés után a mentőt láttam csak, amikor állt a házuk előtt.

Néhány szó az aranyos szomszédról. Ez a férfi egy árva gyerek volt. Intézetekben nőtt fel. Mikor megnősült megesküdött önmagának, hogy azt a nőt ő boldoggá teszi. És valóban. Nincs az asszonynak olyan óhaja, amit a férfi nem talál ki. Pedig a neje súlyos ízületi deformitásokkal él. Példásan szeretik egymást. Igazi közösségi jó ember. Mindenkin, ahol tud segít. Ha én jó emberre gondolok, mindig az a szomszéd van a szemeim előtt. 

Ezek a történetek arról is szólnak, hogy a CSBE áldozatai gyakran az idős anyák. Akik a saját fiaiktól rettegnek. 

A topikban a hímsoviniszta nők mikor védi az ilyen bántalmazó férfiakat, akkor jusson eszükbe, hogy a következő áldozataik ők lehetnek a saját fiaiknak!

Hahahahha!!!! :))))))

2012.06.11. 06:42 - forintocska

Már tudom hogy a jelenleg pár éve Angliában élő, építész, sportlővő, nagyságos úr, Deansdale csicska, feminista-ellenes hímsovi bloger (maestro, abszolút igazság, ősi női bölcsesség nickeken, újabban a nejéjén is ) mért lóg a feminista oldalakon. Mért gúnyolja mocskolja a nőket, és a feministákat. Azt is, hogy engem is miért zaklat évek óta. Ez egy szánalmas, pitiáner, senkiházi alak, akinek a bosszú  az ÖNÉRTÉKELÉSÉHEZ kell. Ez a rendkívül gőgös ember, aki igen büszke az IQ-ra, és a világ eszének képzeli magát, személyes sértésnek veszi, ha valaki nem esik hasra előtte.

PostPosted: 2006. 05. 05., 23:39    Post subject: Reply with quote

Attól tartok, egy picit félresiklott a téma. A mindennapi életben el?forduló kisebb-nagyobb kellemetlenségekre történ? akármilyen reflexiót még nem nevezném bosszúállásnak. Illetve csak annyiban, amennyire az a 'tit-for-tat' stratégia része, vagyis rövid távú büntetés a hosszú távú együttm?ködés fenntartása érdekében (személyes ill. társadalmi szinten is értve ezt).

A bosszú komolyabb dologért, szándékos és komoly sértésért vagy becstelenségért történik és ennek elmulasztása viszont szerintem nagy hiba. Nagyon helyesen mondta valaki, ennyi kell az önértékeléshez. Nem kell sietni vele, nem kell nagy energiát belefektetni, de egyszer meg kell tenni. Az okos bosszú egyébként sem valami durvaság vagy hadjárat, hanem könnyed, de jól id?zített: nekem egy mondat, a rosszarcúnak meg komplett lelki törés vagy jelent?s nayagi veszteség.

Eddig egyszer volt csak, hogy lemondtam a bosszúról. Részben azért történt, mert nem volt olyan súlyú a dolog, részben pedig mert annyira szánalmasnak ítéltem az illet?t, hogy nem volt kedvem Monte Cristót játszani és szembesíteni a saját patkányságával, mert azzal már valahogy emberszámba vettem volna.

Persze, mindez részben elméleti fejtegetés, mert 4-5 igazán tisztességtelen kivitelez?t és megrendel?t kivéve jelenleg nincs más a 'halállistámon', a hétköznapi életben pedig valahogy nem szoktak velem kekeckedni. Néha azzal hízelgek magamnak, hogy nem csak a nagydarab és marcona mivoltom miatt, hanem mert megérzik bennem a bosszúálló természetet, amely így a társadalmi békét is szolgálja, a maga szerény eszközeivel...
_________________
Maestro
+ Chaos, a cicamacska!
Back to top
View user's profile Send e-mail Visit poster's website  

 

 

Hogy velem mi volt a baja? Hát igen egyszerű a dolog. Hiába dicsekedett az IQ - jával a femi topikon nemegyszer. Biza, én nem estem hasra tőle. Pontosan úgy, ahogy a tűsarkon többi feminista nő sem, akiket zaklatott. Sőt, megemlítettem neki, hogy a világon a legmagasabb IQ-jú ember a női nemhez tartozik. És azt is, hogy mínő véletlen, de a világon a legmagasabb IQ-val rendelkező legfiatalabb gyermek is kislány. Ez botrányos sértés volt a gőgje számára. Megvallom őszintén, én a kevésbé értelmes emberek között tartottam, és tartom ma is számon. Mert minek is lehet tartani egy olyan embert, akinek az összes érve hazugságok tömkelege, személyeskedés, gúnyolódás, mocskolódás? 

Érdemes viszont a beteges, szociopata jegyeket viselő gondolkodását szemügyre venni. Ő, ha őt megsértik (a gőgjét), akkor ő a másiknak komplett lelki törést akar okozni, vagy anyagi veszteséget. Tehát, a másik embert padlóra akarja küldeni, megsemmisíteni, ha őt nem tekinti istennek. Ez az ember díszes példánya a patriarchátus hímsoviniszta férfiainak. Egy velejéig gonosz, romlott, gőgös ember. Igazi szociopata. Öt év alatt egyetlen emberséges vonást sem fedeztem fel benne. És természetesen az index fórum moderátorai ennek az embernek a nickeit sohasem törölték. Ez azt jelenti hogy a fórum moderátorai is hasonló pitiáner, gonosz szociopata emberek.

Ez az ember majmoknak nevezi a feminista nőket. Igen jellemző az adatlapja erre.

Adatlap
Nick: Abszolút Igazság
Email: nem publikus
Weboldal:  
Bemutatkozás: - Miért ugratod azt a kis majmot? - Mert majom. És mert ugrik!
Hozzászólások (2448)
Státusz:  
Nyitott topikok

 

Ezt a nicket is csak azért regelte, hogy a feministákat mocskolja. Hihetetlen gőgről, aljasságról, beképzeltségről tanúskodik a bemutatkozása is. Milyen ember az, aki csak azért reggel egy nicket, hogy egy másik embert bántson? 

Mostanában rengeteg helyen megfordulok, írok oda. Elszomorít, hogy a kétségbeesett emberek egymásra acsarkodnak ideológiák miatt. De hozzá hasonló aljas embert keveset olvastam. Viszont találkoztam igen jó szándékú nőkkel és férfiakkal. És nagyon örülök hogy léteznek olyan emberek is!

 

 

 

Teremtő nők és romboló férfiak

2012.01.13. 11:07 - forintocska

Most, hogy a világban mindenhol zavargások vannak, az embereknek fel kell ismerniük önmaguk túlélése érdekében, hogy az évezredek óta tartó patriarchális társadalmi struktúra a rombolást, a halált, a pusztulást szolgálja. A holt cifra építmények, kidobandó tárgyak gyártása, felhalmozása, környezetszennyezés, emberi szenvedés, emberek rabszolgasága, háborúk, éhínség, túlnépesedés, az élet megölése az egész földön a következménye a pénzen/tőkén alapuló hatalommániás nőgyűlölő, patriarchális társadalomnak. 
Az ember élőlény. És mivel élőlény, neki a feladata, célja csak  egyetlen dolog lehet, mint minden élőlénynek, az életnek magának a fenntartása, teremtése. Az életet teremtő munkát úgy rendezte el a természet, hogy létrehozta az igazi teremtőt a nőstényt, aki életet ad és fenn is tartja azt. És a természet létrehozta a hímet is, akinek egyetlen dolog a feladata a nőstény teremtő munkájának a segítése, az élet fenntartásának a feltételeinek a biztosítása. Az embereknél sincs másképpen. A teremtő munkát a nő végzi, az anya. A férfi feladata ennek a nő által megteremtett életnek fenntartásának a biztosítása, azaz a kiszolgálása. Jelenleg a nők megteremtik az emberi életet ezen a bolygón. És ők is tartják fent. Viszont a férfiak nem teljesítik a feladatukat, hogy a nő teremtő munkáját kiszolgálják, és az életnek a fenntartásában részt vesznek, hanem rombolnak és a nők teremtő munkáját akadályozzák, nem becsülik, megsemmisítik, sőt kontrollálják. Közben kiáltják önmagukat teremtőnek (férfiistenkép), a teremtés koronájának. 
A férfiak nőket leigázó "kultúrája" (ami valójában szemétdombra való) mint egyetemes emberi kultúra lett évezredek során az emberek agyába mosva. A férfiak által kitalált nőgyűlölő vallások, filozófiájuk az ezeken alapuló történelem és irodalom, művészetek és ezek oktatása által létrehoztak egy olyan torz társadalmat, ahol az élet nem érték, csak az ő hatalmuk az érték a másik nem felett. Az emberek lehetnek eldobandó tárgyak. Bármikor el lehet dobni, megsemmisíteni, hiszen a lombikká avanzsált, teremtő nő ingyen, 0 befektetéssel újra és újra létrehozza és fenn is tartja. Sőt a nőn is, mint árun 0 befektetéssel igencsak jól lehet keresni, mikor az egyik férfi eladja másiknak (szexpiac, prostitúció, szépségipar, emberkereskedelem). Csak kényszeríteni kell rá. Fizikailag, gazdaságilag és pszichikailag. Ezért a nőket fizikailag pszichikailag terror alatt tartják, reprodukciós képességét kontrollálják, és a nőket rabszolgaként dolgoztatják, gazdasági függésben tartják. 
Igen érdekes szemügyre venni a két nem munkáját és annak az értékelését a mai társadalmakban. A nők végzik többnyire azokat az életet kiszolgáló munkákat amelyek humán tevékenységek. Gondozás, nevelés, ápolás, oktatás, igazságszolgáltatás, háztartásban végzett munkák, a boltokban a kereskedelemben a kiszolgálás, kapcsolattartás. A nők végzik a termelői munkák nagy részét is. A valódi értéket létrehozó, az élet fenntartását biztosító termelői munkákat, vagy rabszolgaként termelik a profitot a tőkéseknek és fillérekért végzik a mezőgazdaságban, az iparban, a szalagok mellett. Ezek az un. alulfizetett női munkák.  
- A férfiak alig végeznek értéket létrehozó munkát. Többnyire az önmaguk, a nők feletti hatalmát fenntartó intézményesített tevékenységeiket, és az ezt biztosító tőkés érdekek kiszolgálására létrehozott intézményekben végzett tevékenységeiket, a rombolást nevezik férfimunkának. Ilyen a katonai, a rendőri, a papi, a politikusi, pénzügyi tevékenység. Persze az ezekhez kapcsolódó kiszolgáló monoton tevékenységek egy részét szintén nőkkel végeztetik el fillérekért. A tőkések pártok, xarértők általi alkotott parancsaik (törvények létrehozása ezek valójában ukázok, és nem jogokat adnak az embereknek az élethez, hanem az emberek jogait veszik el az élhető élettől.) jogi munkának nevezve. A filozófiai, ideológiai marhaságok kitalálása, azok reklámozása a médiában az oktatásban, a szószékről, az ezt kiszolgáló intézmények templomok, kaszárnyák, a vallások, a férfiideológiák, a filozófiai és áltudományok gyártására létrejött egyetemek építésére, azok fenntartására fordított tevékenységeket, a férfiuralom legalizálásából, magyarázásából élő xarértők, a médiát az oktatást ellepő néphülyítő, nőgyűlöletet terjesztő, reklámozó  "művészek alkotásait", a férfiuralom káros hatásait elfedni akaró un. "jótékonyságból" végzett, de valójában óriási profitot biztosító missziós tevékenységeket nevezik férfimunkának és azt fizetik meg önmaguknak busásan a nők értéket létrehozó munkájából. 
Közben a nők életet teremtő annak fenntartását kiszolgáló munkájának az értékét gyakran semminek tekintik. Ilyen az anyai, a háztartási munka is.
 
Félelmetes belegondolni abba, hogy valójában úgy néz ki a dolog, hogy a világban értéket létrehozó munkák 80%-át nők végzik el, miközben a javadalmazásuk mindössze 10%. És abba is, hogy a nők munkájának is mintegy 40%-a olyan tőkések számára végzett tömeggyártási munka, amely direkt a fogyasztás növelésére szánt profitot növelő környezetszennyező eldobható tárgyak készítése. Tehát nemcsak rabszolgaként dolgoztatják a nőket, hanem pazarolják is a munkaerejét. Azért, hogy felette hatalmat gyakorolhassanak.  
Ha az ember belegondol abba ténybe is, hogy jelenleg úgy áll a dolog a javak  elosztásánál, hogy 10 emberre ha elosztunk 100 dollárt akkor egy embere jut 99 dollár és egy dolláron osztozik a másik 9 ember, de ennek az egy dollárnak is 40%-a szemétben köt ki, akkor rájön hogy az emberiség munkájának mindössze 0,6%-a fordítódik az élet fenntartására, biztosítására és a többi a férfiak hatalmának fenntartására. De ez a 0,6% érték is minden alkalommal megsemmisítődik a profit hajszolása által generált háborúk által. Ezért bármennyit is dolgozik az ember ebbe a társadalmi struktúrában soha nem lesz képes arra hogy előrelépjen. Ezért tart az emberiség a kipusztulás szélén. 
Egyetlen esélye van az emberiségnek a fennmaradása érdekében. A nők és a férfiak közötti hatalommegosztás. Ezzel egy csomó olyan ma munkának nevezett tevékenységtől megszabadul, amely valójában rombolás. És végre lazán a férfiak és nők boldogan együttműködve szeretetben jólétben a természet adta feladataikat teljesítik. A nők teremtenek, a férfiak az élet feltételeit biztosítják és szorgalmasan billegnek a nőknek. És egyik nem sem szakad meg a munkában. 

A PÉNZ VALÓJÁBAN MAGA A PATRIARCHÁTUS MOTORJA!

2011.11.09. 03:18 - forintocska

Feltette itt a kérdést a csodamalom nekem, hogy mi a pénz valójában. Lehet egyszerűen megválaszolni. Úgy, ahogy mindenki ismeri: HATALOM=PÉNZ!

Erről itt egy film, hogy jelenleg miként biztosítja a pénz a hatalmat.

http://www.youtube.com/user/HatlabuFarkas#p/u/1/JcbMW5Y5HxY 

De hogyan és miért is jött létre a pénz? Az első pénzek a patriarchátussal együtt ütötték fel a fejüket. Akkor, mikor a megjelentek azok a férfiak, akik a másik nem, a nők feletti tulajdonlást, a hatalmat akarták. A matriarchátusban mindenkinek a közös Földhöz azonos joga volt. A természet kincseit közösen használták fel, és óvták a nők. A nők a természet részének tekintették magukat, és a férfiakat is. A férfiak ma a patrirarchátusban a természetet uralják. Nem tekintik a részüknek a természetet, hanem a nőkkel együtt leigázandónak. Ennek a hatalomnak a fenntartásának biztosításához a nőket el kellett zárni a természet kincseitől. A nők életterét a férfiaktól kellett függővé tenni. Magyarul, ez a patriarchátus, a fasizmus. A férfiak nők feletti terrorizmusa. Ezt a pénz biztosította mindig a patriarchátusban, és biztosítja ma is. A kiszolgáltatott nő így teljesen a férfiak uralma alá kerül. De hogyan teremtették elő a férfiak ezt a helyzetet? Én úgy vélem, hogy a kereskedelemmel, amely egy rendkívüli helyzettel, egy természeti katasztrófával lett lehetővé téve a számukra. Addig ha jól belegondol az ember, minden földrészen az ember meg tudta teremteni azt a környezetet ami a számára élhető volt. Nem volt szüksége messze menni áruért. Elég volt csak ami a természetben található volt. 

Eleinte ezért nem is volt pénz. Csak tollakkal csereberéltek a férfiak. Amiket a seggükbe tűzhettek, hogy a másik nemnek tetszenek. Addig nem is volt gond. Mellesleg azzal szorgalmasan teljesítették azt, amire születtek eredetileg, és ami a szerepük, hogy illegjenek billegjenek a nőknek. 

De hogyan és miért lehetett ennek  a paradicsomi állapotnak vége? Szerintem egy természeti katasztrófa miatt.

 

Ha megnézünk egy mai természeti katasztrófát, akkor azt látjuk, hogy a férfiak ilyen helyzetben a gyerekeken, nőkön keresztül taposva, gyáván, fejvesztve menekülnek. Míg a nők a gyerekeket mentik, a saját életük árán is. Nos kb.. a patriarchátus megszületésével együtt  7-8 ezer évvel ezelőtt volt egy ilyen katasztrófa.

Minden kultúra megemlíti a nagy vízözönt. Mindenki ismeri az özönvíz legendáját. Ha, máshonnan nem, hát a bibliából. De minden nép legendájában előfordult. Az indiánok legendáiban szerepel, hogy előtte sok hulló csillag, azaz meteorit becsapódások voltak.És a meteoritoktól megolvadt a laurencei jégtakaró, hatalmas vízözönt okozva. A vízözönlegendát  a zsidók a sumér, akkád legendákból vették, A biblia szerint kr.e. 2370 - ben kezdődött. Mezopotámia régészeti kincseinek felfedezése során akkád és sumér ékírásos táblák igazolták a vízözönt. Mivel az akkád Gilgames eposz jóval  korábbi mint a  Teremtés könyve, így az tekinthető a forrásnak. 

A meteoritbecsapódások szökőárakat, cunamikat hatalmas árvizeket okoztak. Főleg a tengerparti és sík vidékeken, a folyók mellett, ahol a víz miatt laktak az emberek.

Ebben a helyzetben a férfiak húzták a csíkot. Ész nélkül menekültek. Nagyon kevés nő élhette túl, mert  a gyerekek miatt nem voltak annyira mobilak. Ezért a többségben levő férfiak a nőket elrabolhatták és kialakult a nők áruként való csere-beréje, majd a pénz amiért megvehették egymástól a férfiak a nőket, és természetesen azokat az élelmiszereket is amelyek a katasztrófával nem érintett területekről származtak. A Kárpát medence megúszta. Ennek köszönhető hogy megmaradt a magyarok ősi kultúrája és a  Nagyboldogasszony tisztelet, azaz a matriarchátus. Ez egészen addig volt, amíg a barbár nyugatiaktól át nem vették a magyarok a pénzhasználatát. És a magyarok ősi kultúráját Német-római papok Vajk segítségével szét nem verték.

 

Minta hinta leng az inga.... Világforradalom, avagy a patriarchátus bukása?

2011.10.20. 13:15 - forintocska

 

Egyszer már 4 éve leírtam, hogy a jelenlegi helyzet a világban, a pár tíz ezer éve tomboló patriarchátus bukása lesz.  Az idő engem igazolt. 
 
"Isten teljesen elpusztítja a Földet" - holnap eljön a világvége?

Részlet a 2012 című filmből - bár Harold Camping szerint senkit nem ér majd fájdalom
Egy amerikai jós szerint október 21-én, vagyis holnap eljön a világvége. Ne essünk azért pánikba, mert korábban Harold Camping május 21-re is hasonlót jövendölt.

- Naponta halnak majd meg az emberek, míg 2011. október 21-én Isten teljesen elpusztítja majd a Földet és a maradék túlélőt - jövendölte Harold Camping amerikai szektavezér, akinek szavait százezrek hitték el és estek teljes pánikba, de a világvége ezúttal is elmaradt, ahogyan például az 1999-es napfogyatkozás, vagy a 2000-es dátumváltozás után sem következett be semmi.

A szektavezér egyébként szavait a Biblián alapuló számmisztikára alapozta, de május 21. után egy hónappal agyvérzést kapott. Előtte persze még megmagyarázta, hogy holnap mégis csak eljön az apokalipszis, de csendesen.

- Senkit nem ér majd fájdalom, mert akkor fellázadnának Isten ellen - idézi az Új Ász.
 

 

 

Elsöprő csődhullám jöhet

  • |
  • Megjelent: 2011.10.20. 12:02|
  • Frissült: 2011.10.20. 12:04

Év végére minden 12. cégnek vége lehet. Jövőre pedig tovább romolhat a helyzet, részben a kormányintézkedések miatt.

 

2011 első kilenc hónapjában 30 százalékkal nőtt a céges fizetésképtelenségi mutató, ami különösen aggasztó, ha azt nézzük, hogy már tavaly (és évek óta) romló a tendencia. Sőt a Coface arra számít, hogy 2012-ben még rosszabb lesz a helyzet, amiben közre játszhat az euró-zóna válsága (ami hátrányosan hathat a magyar exportra) csakúgy, mint a kormány tervezett lépései – jelentették ki a csütörtöki sajtótájékoztatón.


Fotó: Shutterstock

Mitől lesz kockázatosabb 2012

A követeléskezelő cég szerint a tervezett hazai változások közül az adó- és járulékemelés, az áfakulcs-emelés, valamint a minimálbér emelése miatt még több cég dőlhet be, illetve mehet át a szürke vagy feketegazdaságba. Az árfolyam-ingadozást is komoly kockázatnak tartják, figyelembe véve azt is, hogy jelentős a céges devizahitel-állomány.

Kárpáti Gábor ügyvezető azt is kiemelte: nincs változás abban, hogy továbbra is túl sok cég alakul, és rossz a cégszerkezet. A Coface szerint a magyar cégek fele kockázatos besorolású, 10 százaléka pedig közel áll a fizetésképtelenséghez.

Kevesebb csőd, több felszámolás és kényszer-végelszámolás

Szintén nem túl jó hír, hogy a cégek talpra állását szolgáló csődeljárásból a tavalyinál is kevesebb indult az idei év szeptemberéig (76 darab). A felszámolások száma (14 730 darab) „mindössze” 14 százalékkal nőtt (tavaly még 22 százalékos volt hasonló időszakban a növekedés). Ennek azonban nem kell nagyon örülni, mert az arány még mindig kirívóan magas.

A mérleget le nem adó cégekkel szemben a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) majdnem háromszor annyi (több mint 12 ezer) kényszer-végelszámolást indított, mint tavaly. Ez egyfelől jó, mert megszűntetik azokat a cégeket, amelyek nem végeznek tényleges tevékenységet. Másfelől, ha ezeknek a cégeknek voltak tartozásaik, akkor azokra keresztet vethetnek a beszállítóik.

Melyik iparágban a legrosszabb a helyzet?

Az eddig a fizetésképtelenségi arányok jegyzésénél negatív rekorder építőipar és kereskedelem duót most a turizmus és vendéglátás érte be. Ez is jól mutatja, milyen komoly károkat okozott a szektorban a válság. Leginkább az üzleti szolgáltatóknál rosszabbodott a helyzet a Coface indexe szerint, de a fa és acéliparban is jelentősen romlott a mutató.

Továbbra is lejtmenetben vannak ezen kívül a fuvarozást és logisztikai tevékenységet végző cégek.

Mire lehet számítani?

A fizetésképtelenségi hányad most 5,82 százalékon áll, ami a Coface szerint az év végére elérheti a 8 százalékot is. Mit jelenthet ez? Hogy minden 12. cég megszűnhet, vagy kényszer-eljárás alá kerülhet.

Jövőre pedig még rosszabb lehet a helyzet, a fent már említett várható változások miatt. Vagyis minden eddiginél is kockázatosabb lesz a cégeknek hitelezniük. Ma egyébként minden ezer forintból nyolcszázat a szállítók hiteleznek (nem a bankok).


 

 http://www.youtube.com/watch?v=4Z9WVZddH9w

 

Külön érdemes megnézni ezt a videót, amit betettem. Amelyből kiderül, hogy a patriarchátusi társadalom mennyire természet-, és emberellenes. És az, hogy milyen hamis álságos dolog a genetikára hivatkozni, a nők és a férfiak közötti nemi szerepleosztásnál. 

Jujj!!! Azt a leborult szivarvégét a képmutatásnak!

2011.10.16. 22:22 - forintocska

 

Undorító! - önkielégített, összekente a kilincset az ÖsszeEsküvőkben

Visszataszító jelenettel sokkolta a nézőket a TV2: képernyőre került, hogy az ÖsszeEsküvők egyik vőlegényjelöltje önkielégítést végez, majd összemaszatolja a kilincset.

 
 

Csütörtökön éjszaka, az Esküdj! című műsorban Majka különleges élményt ígért a nézőknek. A műsorvezető arra kért mindenkit, hogy hangosítsa fel a készülékét, és tegyen félre mindent, mert jön Marci, és amit tesz, az egyszerűen fantasztikus. Ezek után képernyőre került a televíziózás történetének talán legvisszataszítóbb jelenete Marián főszereplésével - írja a Bors.

A tizennyolcas karikával jelzett felvételen a fodrászfiú a zuhanyozóban kényezteti magát, de a többi srác állandóan megzavarja. Ezért bosszút áll: buzgólkodása végtermékét a kilincsre keni, amibe természetesen belenyúl az első fürdőbe lépő srác, Peti. A műsor főszerkesztője, Vörös Tamás szerint nem öncélúan került képernyőre a jelenet, és nem tart attól, hogy megbünteti a csatornát a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság.

************************

 

Azta! Most már nem is fog többé enni Magyarországon a kényes férfitársadalom! Ezt a hatalmas gondot! Ez az igen erkölcsös, és módfelett előkelő, kényes újságíró jogosan háborodott fel. Nem is tudom, hogy miért nem hívták azonnal össze rendkívüli gyűlésre a parlamentet, és mért nem tárgyalják azonnal soron kívül a tisztelt honatyák. 

A Tömjén feladata lenne lerántani erről a borzalmas tettről a leplet! Elmondania, hogy ez borzasztó!!! És jajj, de pfujjj!!! És jajj de undorító, ha a teremtés koronája belenyúl a másik teremtés koronájának az ondójába!!! Az a természetes a patriarchátusban, mikor a nők/gyermekek arcára spriccelik többedmagukkal a pasik az írmagjukat. Sőt dicsérendő dolog a számukra. Ezért, ők is a képviselők jó példával elöl járva, igen sokat is költenek rá az állami bevételekből. És természetesen a kormány is gondoskodik arról, hogy időben oktassák rá a médiákban a gyerekeket, és a fiatalságot, az általuk támogatott  pornófilmekben. El kellene neki mondania azt is a tisztelt plénum előtt, hogy neki, az egészen keresztényi szellemben uralkodó, nagy magyar képviselő úrnak, kutya kötelessége ezt a parlamentben szóvá tennie. Sőt!!! Hazaffyjas kötelessége is! Egy ilyen botrányos esetet nem tűrhet el egyetlen hívő, keresztény, tisztességesen prostit erőszakoló, pornót bambuló nemes férfiú sem. Be kellene számolnia az egyház oktatás kiugróan magas teljesítményéről is. Elmesélnie, hogy sok mélyen tisztelendő tiszteletes, időt fáradságot nem ismerve, önmagát nem kímélve fáradhatatlanul, éjt nappá téve okítja a keresztény kisfiúkat a helyes viselkedésre. Amit a szent egyház ellensége így ír le.

Pedofil papok isten felszentelt házában nyomorítják meg az ifjúságot ...


Pedig, valójában magas szintű oktatása folyik a gyerekeknek. Jól felhasználja az állami fejkvótát az egyház, mert tevékenyen és gyakorlatilag is bemutatót tart a keresztény ifjúságnak egy buzgó jóságos pap. És természetesen a legmegfelelőbb helyen, a templomban, isten áldása alatt oktatják, hogy milyen az igazi, nemes, farokközpontú férfiasság eszményképe a patriarchátusban!!! Az igazi férfiak ők azok, akik a nőkre spriccelnek ás megerőszakolják őket. E hőstettüket dokumentálják az ifjúság épülése érdekében. Példát mutatnak nekik a férfiúi erényekből. Megtanulják a fiatalon azt is még igazibbak lehetnek ám azok, akik önfeláldozóan még istennek tetszőbb életet élnek úgy   bizonyítva az ő nemes férfiúi voltukat, ha egyetlen gyermek/nő összes testnyílásába begyömöszölik a farkukat! Ezért akár kitüntetést is kaphatnak. De minimum, a papi díszes hacuka! És az is a legtermészetesebb, hogyha egy nő szájába nyomják a farkukat a férfiak, és rá kenik a mocskukat, lerondítják őket. Mert az a galád nő csak azt érdemli. Ezt a biblia is megmondja, hogy a nő a bűnös. Míg a nemes teremtés koronájának a bűntelennek az a kis finom úri keze, nehogy má' összekenődjön egy másik pasi ondójával. Még véletlenül sem! Mert az kérem, sokkolja a finom, vallásos lelküket a férfiaknak! Az kérem igazán undorító, borzalom, hogy a teremtés koronája azt tegye, amire a nőket erőszakkal kell kényszeríteni!!!

Ez után a szép beszéde után a 2/3 megtapsolhatná, és a parlamentben erős püspök celebrálásával, sűrű tömjén lógatások közepette,  ökumenikus istentiszteletet tartanának a szerencsétlen bemocskolt kezű nagy magyar férfi lelki üdvéért. Bűnbocsánatért esedezve a számára a mindentahóhoz.

 

Hogyan lehetne nálunk megoldani a cigánykérdést.

2011.08.30. 07:00 - forintocska

Akárhova nézek is, előbb-utóbb mindenhol szóba kerül, a hazánkban tapasztalható bűnözés és erőszak miatt, a cigánykérdés. Legutóbb a nagy port felkavaró csepeli elásott holtestek miatt

"Hiába könyörögtem, elástak": megszólalt a csepeli áldozat

néhány bűnügyi termésből egy pár eset. 

A földön vonszolta a nőt

fémfelvásárlás csak fedősztori volt: egyszerűen lopni ment

és néhány a közelmúltból:

Brutálisan fenyített a svájci stricimaffia - Blikk.hu

168 Óra Online - Támadója lerúgta a bicikliről a 43 éves nőt

Gépi lélegeztetésre szorul a brutálisan megvert férfi

Uzsorásokat fogtak el Nyíregyházán - Blikk.hu

Rabszolgasorban tartottak egy családot

Itthon: Rabszolgasorban tartottak fiatalokat Berhidán - HVG.hu

Négy embert tartottak rabszolgasorban az ózdi uzsorások - BELFÖLD ...

Ezek a bűncselekmények mind a cigányok által jellemzően elkövetett bűntettek.

És egy legutóbbi hír, ami a cigány és minden bűnözés alapja. A nők feletti hatalom megtartásának egyik eszköze, a nők adás-vétele megalázása a nők prostitúcióra való kényszerítése.  

Nagyüzemben dolgoznak a magyar emberkereskedők

 

 

Most aki azt várja, hogy büdös cigányozzak, az nagyot fog tévedni. Egyszerűen felteszem a kérdést: Miért? Mi az oka?

Sajnos, a patriarchátusi szocializáció egyik jellemzője, hogy azonnal rávágja a legtöbb ember, hogy a vérükben van. Ilyenek, nem lehet velük mit tenni. Évezredek óta nem tudnak sehova beilleszkedni, stb. Ismerős? Pontosan ezt mondják a patriarchátusban a nőkről a férfiak, mikor olyan negatív viselkedéseket tulajdonítanak nekik és olyan  tulajdonságokat, ami az ő tevékenységük következménye.

Valójában azért ilyenek a cigányok, mert a patriarchátusnak érdeke az alvilág, és az erőszak  fenntartása. Azért, hogy a nők felett uralkodhassanak a férfiak. A patriarchátus maga az erőszak, a bűnözés!

Ez a mentalitás átszövi az évezredes  férfikultúrát, hogy az a nő az alávaló bűnös, akit a férfiak erőszakkal kényszerítenek megerőszakolnak. Az a nő maga a bűn. A bűnt üldözni kell, és az elkövetőt büntetni kell, mert ellenség. És az ellenséget leigázni és uralni kell. És kész is a séma. Minden nő, akit a férfiak bántanak megérdemli, mert bűnös. Akkor kontrollálni kell és uralni, nehogy elkövesse még egyszer azt a bűnt, amit nem is követett el soha. Ezzel a férfiak lerázzák az önmaguk bűneiért a felelősséget és átpakolják a nőre a bűnös címkét. Aztán önmaguk nagyságától megrészegedve, erkölcsi magasságokban lebegve, (miközben ők igénylik, és ők követik el a hatalommániájuk miatt a nők megerőszakolását a nők mindenféle kínzását) gyártják a bűnös nőről szóló férfiirodalmukat férfifilozófiájukat, vallásaikat.

A nők az ő bűneiket a férfiaktól 

kapják

"ajándékba"!

 

Ez az egyetlen ajándék, amit a férfiak a nőknek önként önzetlenül adnak! Adnak? Rájuk kényszerítik. Erőszakkal!

Visszatérve a cigányokhoz. Hazánkban polgárháborús feszültséget teremt az a férfikultúra, amely a hatalma fenntartása érdekében igényli a nők megerőszakolását, megalázását, leuralását.

Ennek a hatalomnak a fenntartásához pénz kell. Ezt a nők adás-vételével, az emberek kirablásával érik el. És az ezáltal teremtett zűrzavaros társadalmat még jobban meg lehet lopni. Az emberek ebben a társadalomban létbizonytalanságban élnek. A társadalmon belül a feszültségek növekednek, amelyben egyes társadalmilag megvetett réteg lesz a nők mellett a bűnbak és ez újabb erőszakba torkollik. Ezek évszázadok óta a cigányok.

A második világháború után a szocializmusban kötelező volt a munka, a tanulás. Minden réteg számára. Büntették a közveszélyes munkakerülőket. Az állam biztosította is a munkát. Voltak állami munkahelyek ahol dolgoztak a cigányok is. És részt vettek az oktatásban is. Évszázados hátrányaikat, kirekesztésüket a szocializmusban elkezdték felszámolni. Nem volt ritka a Kádár korszakban a cigány szakember, a cigány melós. És bár, akkor is akadtak közöttük bűnözők, a rendőrség hathatósan fellépett ellenük.

A rablóváltás után a politikába beszivárgott, rabló, úrhatnám férfiak tevékenysége folyamán az állami vagyont szétrabolták. Szétverték a vidéki lakosság megélhetését biztosító TSZ-ket és ezzel a magyar mezőgazdaságot taccsra tették. Elkótyavetyélték a gyárakat fillérekért, így a magyar ipart is felszámolták. Az antali gőg jegyében a kereskedelem is megszűnt kelet felé, a legnagyobb felvevő piacú SZU megsértésével. Rengeteg ember az utcára került. Elsősorban sérült emberek, nők és cigányok. Tömegével százalékoltak le embereket. Megszületett a munkanélküliség fogalma és a munkanélküli segély Mivel megszűntek azok az állami munkahelyek ahol a cigány lakosság is dolgozhatott és a megmaradt munkahelyek nem voltak képesek, hajlandóak felszívni ezt a sok embert, tömegével maradtak munka nélkül a cigányok akik végül is azóta, 21 éven át, abszolút leszoktak a munkáról. Segélyekből, megélhetési gyerekgyártásból és bűnözésből élnek. A rablóváltás a magyar társadalmat több száz évvel dobta vissza a sötét középkorba. Velük a cigányokat is. Az eredmény a nők tömegein csattant. Kialakult az új  élősködő úri osztály rétege, és a koncért ácsingózó sleppjük. Ugyanakkor egy gazdaságilag és ezáltal fizikailag is sebezhető szegény női réteg. Az urak a hatalmuk demonstrálása igényt tartanak megerőszakolható, kínozható emberekre. Természetesen ezeket az embereket az ő rablásuk által megteremtett legkiszolgáltatottabb női szegény réteg biztosítja. A prostitúciós kultúra pillanatok meghonosodott hazánkban. Ennek a prostitúciós kultúrának a beszállítói elsősorban a cigányok. Zömében a saját nőtársaik kényszerítésével, de a kényesebb kliensek igénye kielégítése céljából, akár a magyar lányok elrablásával, kényszerítésével. A felbujtó megrendelők, és az élvezők a kliensek. A magyar férfi lakosság minden rétege. Fehér és cigány férfiak együtt.  Politikusok, egyetemi professzorok,  bankárok, tőkések, újságírók, üzletemberek, munkások, hajléktalanok, koldusok megtalálhatóak közöttük. Egyetlen dologban nincs a férfiak között osztálykülönbség, politikai, etnikai ellentét. A nők kínzásában, meglopásában a nők áruként való, adás-vételében. Ennek köszönhető az, hogy a cigány bűnözői szubkultúra él és virágzik. A politikus férfiak olyan törvényeket hoztak, amely a nők gazdasági és fizikális kiszolgáltatottságát még jobban növelik. Ilyen a prostitúció legalizálása, a gyerekházasságok utólagos érvényesítése, a bántalmazókat védő távolságtartó törvény, és az új alkotmányból kivett emberi jogok biztosításának kötelezettsége az állam részéről. Valamint azon gazdasági törvények, amelyek a megszorítás címén leginkább a lakosság női rétegét érinti. A Pintér meg kijelenti, hogy nincs gyerekprostitúció nálunk. Minden akadályt így elvettek a gyerekek/nők teljes kizsákmányolása elől. A cigány és a magyar férfiak pedig élnek vele. Hogyne élnének, hiszen pont ezért történt. A többségi társadalom politikusai szemet hunynak a cigány gyereklányok kiszolgáltatottsága felett, és az ebből fakadó bűnözői szubkultúra felett. Képmutatóan a cigány kultúrára hivatkozva. Nincs cigánybűnözés! Halljuk nap mint nap a politikusoktól. Ugyanakkor félnek az emberek a cigányoktól. Nem ok nélkül. Hiszen milyen jövő elé néz egy ma született megélhetési gyerek? Ha lány, lehet gyerekként már anya, és gyárthatja a megélhetési gyerekeket, akiket nem képes nevelni maga is tanulatlan gyerek lévén.  Ezeknek a gyerekeknek mi lesz a jövője? Esetleg fényes karriert futhat be megerőszakolt gyerek prostiként. Hogy lesz e belőle felnőtt ember? Kit érdekel! Lényeg a kliens igényének a kielégítése. Ha meg fiú egyenes a bűnözői réteget gyarapítja és csinálja a cigány nőknek a megélhetési, senkinek sem kellő gyerekeket sorozatban, amiből ő úriasan megél.

A megoldás: A nők kiszolgáltatottságát okozó törvények eltörlése, újak alkotása. Új alkotmány. A prostitúciós kultúra felszámolása. Kliensek, felbujtók kőkemény büntetése. Elítélésük felbujtásért, nemi erőszakért, emberkereskedelemért. Stricik és minden szexpiaci maffiában résztvevők kőkemény büntetése. Elítélni őket emberkereskedelemért, nők szabadságának korlátozása, nők gyerekek kínzása miatt. Kőkeményen büntetni a családon belüli erőszakot a nők ellen. Cigány gyerekeket nőket képezni, a segélyezést képzéshez tanuláshoz kötni. Ha egy férfi megakadályozza, azt büntetni. Büntetni szigorúan a nemi erőszakot. Minden ellopott állami vagyont visszavenni. A bűnöző politikusokat börtönbe tenni. Vallásokat betiltani. Kidobni a férfierőszakot istenítő férfikultúrát. És akkor, esetleg 20 év múlva lesz egy olyan cigány réteg akik a munkaerőként a társadalom hasznos tagjaiként és nem bűnözőként élnek a társadalomban.

Mindez csak akkor jöhet létre, ha a parlamentben megjelennek a tisztességes női politikusok a nemek arányában.

Ha ezt nem lépi meg sürgősen a magyar társadalom, akkor a magyar társadalom egy polgárháborúban találja magát hamarosan.

Ugyanez vonatkozik az egész világra is. A világbéke záloga a nők szabadsága.

 

 

Augusztus 20

2011.08.27. 03:41 - forintocska

Vége! Megint hurcolták a hulla kezét hatalmas körítéssel. Rengeteg kiadással.

Közben:

 

Megzavarta egy férfi a bazilika előtti szentmisét

2011. augusztus 20., szombat, 18:27 • Utolsó frissítés: 22 perce
Szerző: MTI


 

Megafonba kiabálva megzavarta egy férfi a budapesti Szent István-bazilika előtt tartott hagyományos augusztus 20-i ünnepi szentmisét; a fekete pólót és napszemüveget viselő fiatalembert a biztonsági őrök teperték le.

 

A zsúfolásig megtelt, kordonnal körbezárt téren, ahová csak szigorú biztonsági intézkedések után lehetett bejutni, a bazilika lépcsőjére felrohanó férfi egy hangosbeszélőbe kiabált, miközben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a szentmisét celebrálta.

A lépcsőn fel-alá szaladgáló férfit végül biztonsági őrök teperték le, majd a bazilika oldalánál elvezették. Az MTI helyszínen lévő tudósítja úgy hallotta, a férfi azt kiabálta: "eljött az én országom, itt van a megváltó, én vagyok a ti Jézus Krisztusotok, nézzétek meg a honlapom".

Régóta bosszant hogy a kenyér ünnepét az egyház kisajátította. Egyszerűen nincs nekünk olyan ünnepünk amit nem az ájtatos képmutatás és nem az erőszak szele leng át. Itt van a karácsony, amely eredetileg a téli napforduló ünnepe volt. Az emberek azt ünnepelték hogy hosszabbak lesznek a napok. Aztán itt van húsvét amely eredetileg a tavasz a termékenység ünnepe volt. A tojás is ezt a termékenységet jelenti.

 

 

 

Magyarország élni akar!?

2011.08.27. 03:09 - forintocska

Az ókor óta patriarchátusban élünk. Az ókorban, ha megnézzük, mindig egy gazdag, befolyásos kiváltságos férfi mellett pártoskodtak az emberek, aki a vezérük volt. Sohasem a népért fogtak össze. Kivéve Spartacust, és a különböző éhséglázadások során a nép.  Mindig a kiváltságos helyzetben levő férfiak körül pártoskodtak a férfiak (ismerős fogalom a pártütés, amely  jelentése; felségsértés), fogtak össze.  Férfiak fogtak össze férfiakkal a hatalomért! Soha nem népért. Az összefogást az uralkodó hatalomra törő férfiak konc körüli marakodásához, azt nevezik pártosodásnak. Ha az emberek nem egy uralkodó hatalom mellett fognak össze, hanem vallásoktól ideológiáktól mentesen, akkor abban a nők is benne vannak. Nincs külön egyetlen csoportnak sem érdeke, illetve nem lehet, amely egy másik csoportéval ellenkezik, mert akkor az egész társadalom elleni csoport érdekről van szó. Ennek az egész társadalom elleni csoportérdekeknek köszönhetők a háborúk az éhínségek, a bűnözés, a prostitúció, a gazdasági válság, az emberek kizsákmányolása. Egyszóval maga az erőszak.

Az ország összefogása nem azt 

jelenti,  

hogy ideológiák mentén fognak  

össze  

az emberek hanem az élet miatt,  

ami  

nem egyeztethető össze az

 

ideológiákkal.

 

Ha ideológiák mentén fognak össze az emberek Magyarországon, az már eleve nem lehet összefogás, mert kimaradnak belőle emberek, embercsoportok. És mivel a patriarchátusban a különböző, vallási és más ideológiák a férfiuralom, az erőszak legalizálására, fenntartására, elkendőzésére jöttek létre, akkor értelemszerűen a nők ki lesznek belőle rekesztve, zárva. És akkor már szó sincs semmiféle emberi összefogásról, csak másfajta hatalmi törekvésekről. Más hatalmi csoportok férfiak akarnak a húsosfazék közelébe kerülni. Csak a cafrang lesz más, de minden marad a régiben.

Ezt gondoltam 2007-ben.

2011.08.20. 16:00 - forintocska

Miután az összes hsz-m törölve lett a feministából, így az írásaim csak nekem vannak meg. A legnagyobb vihart kiváltókat, és az arra adott elutasító mocskolódó írásokat ide beteszem apránként. Igen érdekes folyamata, annak hogy több feminista-ellenes nőgyűlölő ember miként tekinti a saját és más rágalmait tényeknek, és annak alapján miként tekintik magukat az erkölcs bajnokának. Akik felemelt karddal rohannak falkástul arra, aki nőként ki meri mondani a patriarchátusról az igazságot. Azt amiről ők a hatalomféltésük miatt nem akarnak tudomást sem venni.

 

forintocska       válasz | megnéz | könyvjelző    2007.11.06 00:00:00 © (26254)

Azt gondolom, hogy pont a globalizáció fogja elhozni a totális nőuralmat.
Hiszen gondoljunk, csak bele.
Miről is szólt eddig a történelem?
A hatalom megszerzéséről. Háborúkról, háborúra való készülődésről. És ehhez pénz kell. És ahhoz, hogy még több legyen a tőkés profitja, nagyobb legyen a hatalma árutermelés kell. Melyik áru termeli a legtöbb legális profitot a patriarchátusban? A fegyver. Hol fogy a fegyver? A háborúkban. Tehát pusztítani kell, hogy legyen kereslet rá.
hatalom megszerzése=pénz
A globalizáció azt hozza, hogy nagyon kevés ember kezében fog a világ tőkéje összpontosulni. Világszerte egyre szegényebbek lesznek az emberek. A tőke harca a proft után gyakori háborúkban fog kicsúcsosodni. A technikai fejlődésnek köszönhetően nagyon gyorsan kialakulhat egy világégés.
Aztán a megmaradó emberek a földön gyökeres változtatásokat fognak csinálni.
Hogy még egy világégést elkerüljenek, meg fogják szüntetni a pénzt.
Abban is meg vagyok győződve, hogy a férfiak kezéből a nők örökre ki fogják venni a hatalmat.
Egy nő kevésbé ideologikus, kevésbé agresszív, és az anyai ösztöne miatt, sokkal felelősségteljesebb. És a gondolkodásuk sokkal racionálisabb.
Ha nem akarjuk, hogy az emberiség elpusztuljon ezek a tulajdonságok kellenek.
Férfiak által uralt társadalmi, gazdasági, kultúrális környezetben egy nő csak akkor lehet vezető, ha férfias erényeket hordoz.
Ilyen az agresszivitás, stb.
De mihelyt ezeket a férfias tulajdonságot hordozó társadalmak elpusztítják önmagukat a föld embereinek, ha nem akarják teljesen kiirtani magukat, azokra a tulajdonságokra lesz szükségük, amiket zömében a nők hordoznak.

 

Amikor ezeket a sorokat írtam, akkor  mélységes felháborodás volt a hímsoviniszta nickek részéről, pedig minden egyes sorát igazolta az elmúlt 4 év! Néhány reagálás;  Azonnali  mocskolódás  a balu 1sit-től, illetve szófosással tarkított semmitmondó tudálékoskodás az oromontól, és a türelmes válaszaim.

 

Balu1st            válasz | megnéz | könyvjelző    2007.11.06 00:49:34 Creative Commons License (26258)

Sokszor gondoltam arra, hogy kell-e magamat is nevetségessé tennem azzal, hogy kijelentem, hogy ignorállak, mikor olyan nehéz megállni... de megpróbálom újra, te náci seggfej. Nem nagyon érdekel, ha ezért kitiltanak. Főleg, mert nem rágalmazás, hanem tényközlés.

Előzmény: forintocska (26254)

 

Figyelemreméltó ez a válasz. Semmit nem tud megcáfolni, semmi ellen nem tud tényt hozni. Ezért a személyes rágalmazását, mocskolódását állítja be mint tényt. És ezeket a mocskokat, rágalmakat egyetlen moderátor sem törölte. Természetesnek vették, hogy egy feminista nőt le lehet náci seggfejezni! És ennek köszönhetően ezeket a mocskolódó feminista-ellenes nickeket semmi nem tartotta féken. Se jó ízlés, se kultúra, se emberség. Ezek a nickek a moderátorok helyeslésével, egyetértésével mocskolhatták a nőket, a feministákat, és engem.

Ami pontosan ugyanazt jelenti, mintha a moderátorok mocskolódtak volna. Ez a hímsovinizmus egyik jellemzője, a férfi korporatizmus, a férfiérdek képviselete a nők és bármi ellen. Az a férfi összetartás, amely egyetlenegyben tartja őket össze, hogy férfiak.  Felelőtlenül hatalmaskodhatnak ezért a nemük miatt, bárki és bármi felett.

 

forintocska       válasz | megnéz | könyvjelző    2007.11.06 01:07:06 © (26259)

Mi van tanoncka! Megint elakadt a fogaskerék a fejedben? Akkor prüszkölsz ennyire, ha képtelen vagy bármit cáfolni. Ja! Mert nem lehet. Helyette randa beszéd, nácizás, káromkodás.

Ejnye-bejnye! Hát tudod e, hogy nem engem, hanem magad mínősíted?

Az ember az, ahogy beszél! Jujjj de csúnya vagy!

 

Megpróbáltam szelíden viccesen figyelmeztetni. Mondanom sem kell, hogy sikertelenül mert a moderátorok partnerek voltak a személyem rágalmazásában, és a mocskolásában. Ha hasonló hangnemet alkalmaztam volna, azonnal törölnek. Pusztán azért mert visszamerem utasítani a mocskokat. Végül is mindegy lett volna mert pontosan egy ilyen finom vicces figyelmeztetésem apropója miatt töröltek végleg

 

Mért nem működnek a patriarchátusban a párkapcsolatok.

2011.08.10. 22:04 - forintocska

A patriarchátusban a férfi nő kapcsolat legnagyobb rákfenéje, hogy a férfiak hatalmát fenntartó pénz diktál abban is. A nő tárgyasítását és a  nők kiszolgáltatottságát teremti meg a kapcsolatokon belül. Azt is, hogy azok a férfiak, akik nem rendelkeznek kellő anyagi tőkével, kiszorulnak egy olyan társkapcsolati lehetőségből, ami a pénz megléte nélkül természetes lenne. Hiszen az a tőke nélküli férfi nem versenyképes licitáló a nővásárban. Esetleg rablással, csalással,  erőszakkal szerezheti meg a nőt.

Ha jól belegondol az ember, valójában a mai társkapcsolatok inkább bűnügyi esetek. Addig amíg a pénz diktál a nő és férfi kapcsolatokban, addig semmiféle jóindulatú erőteljes szervezet nem lesz képes arra, hogy megteremtse a nők és férfiak közötti hazugságoktól és zaklatásoktól mentes kapcsolatokat. Hiszen ne feledjük el! A pénz szerepe a férfiak hatalmának fenntartása a nők felett. Semmi más.

elnézést...

2011.08.07. 19:21 - forintocska

Most vettem észre, hogy a kommenteket engedélyezni kell, és akkor lehet csak hozzáírni a bejegyzéseimhez. Most állítottam be az engedélyezést.

Még egyszer elnézést kérek azoktól akiknek nem sikerült az én gyakorlatlanságom miatt.

A KEZDET

2011.07.24. 13:21 - forintocska

 

Nyitotta: forintocska 2007.07.01 13:06

Nem győzöm a kedves tudásszomjtól szenvedő fórumlátogatókat felvilágosítani ezen témában más topikokban. Mivel nem akarom másét szétoffolni, ezért remélem közmegelégedésre, nyitok egy ilyen témájút is.
 
válasz | megnéz 2007.07.01 13:07:51 © (topiknyitó)
Itt aztán jöhet minden kérdés. De kérem kultúráltan!
 

 

A férfiak reagálása. És a válaszaim.

b.sz.   Mi bajotok a dákóval? (1)

f. Azzal semmi. Csak a viselőjével. (2)

b.sz. Akkor alapból súlyos bajok vannak az egész eszmével. Vagy csak azok viselőivel. (4)

f. Pontosan? Milyen bajok? (6)

b.sz. En bloc irtózni pl. cigányoktól, nem túl intelligens, de érthető és behatárolható attitűd. Na de az emberiség 50%-ától?(10) Tehát tulajdonképpen mi is bajod a dákó viselőjével?

f. Nem mindegyikkel. Csak azokkal, akik azt képzelik, hogy ők a teremtés koronái. (13)

b.sz. Értem. És mi az eszme lényege? Hogy mégsem ők a teremtés koronái?

Vagy van ennél valami több is? (16)

f. Igen az eszme lényege ettől több. Az, hogy a férfiak és a nők, elsősorban emberek, és egyenrangúak.(19)

b.sz. És ki állította, hogy nem egyenrangúak? (20)

f. Nézz körül! Ha nem látod, akkor vagy vak vagy, vagy nem akarod látni.(24)

Ez a párbeszéd igen érdekes. Megnyitok egy feminista topikot. Az első reakció rá (amikor szépen megkérem az embereket, hogy kulturáltan írjanak) egy sértődős számonkérés, hogy mi a bajom a dákóval. Magyarul ezzel a hsz-el rögtön a nemiségemet támadták. Azaz azonnal helyre akartak tenni  a nunám alapján. Hohohó! Hogy képzeli egy nő azt, hogy a feminizmusról nyit egy topikot? Csak szépen a helyére, a fasz végére! Ugye milyen ismerős ez mindenkinek? Na ezzel természetesen megadott egy olyan alaphangot a többi férfinek, akik azonnal a faszukkal jöttek.

P. péniszirigység... (18)

Végig négy év alatt ez jellemezte a feminista topikot. Hiába írtam meg, hogy egy ronda vénasszony vagyok, aki már nagymama, az sem számított. Csak az, hogy ennek alapján letegyenek a mindenképpen megvetendő nő szintjére. Négy év alatt voltam nekik, qrva, femináci, majom, hazug, nem ember, stb. Szóval a létező összes mocskot összehordták ellenem a falkában támadó hímsoviniszta nickek. Itt most ezekből az írásokból fogok idézni.

Majd folytatom...

**********************

De most egy frissebb. Mai és tegnapi dátummal a feminista topikból, ahonnan sorban minden feministát elüldöztek, és nekem is számtalan nickemet törölték, tiltották ki. És tegnap a murder ok nélkül minden nickemet törölte a haverja a hgyi kedvéért.

Most aztán tombolhatnak és hazudoznak a feminista-ellenes hímsovi nickek  a feminizmusról nyitott topikban.

Íme a legaktuálisabb téma. A norvég tömeggyilkosságból, hogyan hozzák ki a nőket és a feministákat bűnbaknak.

p.  

Off:

Hallották az urak, hogy a norvégiai lövöldöző 32 éves létére még mindig a mamával éldegélt a tanyán, ami Skandináviában extrém kivétel? Noha a topicalapító patróna szerint ez a legeszményibb felállás, mert a férfi (pfáj a pofáját) gyengédséget és jóságot tanul ily módon. Még alá is támasztotta az elvét a törpecsimpánzokról hozott példával, hogy ott a vén nőstény mindig elkíséri párosodni a fiát, és csak azzal szabad kufircolni, akivel a muter engedi, és ettől a bonobók úgy élnek, mint a galambok, öröm, bódottá... 

Na, csókdosom kacsóidat, forintocska (vagy mit tudom én, kinek hívatod magadat éppen...)

On(237360)

Ez a nick szokás szerint egy férfi bűnéért egy nőt tesz felelőssé. Az anyát. Mintha azért vált volna gyilkossá, mert az anyjával élt. Ez a hímsoviniszták egyik legrafináltabb hazugságai közé tartozik, hogy a nőt tegyék felelőssé a férfiak bűnéért és a gyilkos férfit felmentsék. Persze, hiszen minden bűnös férfinak volt anyja. A legkönnyebb minden férfi bűnéért az anyát tenni felelőssé. Ez egy nagyon közkeletű bűnbakképzése a hímsovinisztáknak, hogy minden férfi bűntettéért egy nőt tesznek felelőssé. Ilyen például, amikor megerőszakol egy férfi egy nőt, akkor a nőt teszik meg bűnösnek, mert hazudik, vagy ő provokálta ki az öltözékével, a viselkedésével. Vagy mikor a családon belüli bántalmazás van, akkor szintén a nő a bűnös, mert a szegény férfit kihozta a sodrából. Ezzel valójában férfiakat felmentik a felelősség alól. És a patriarchátusban minden felelősséget a férfiak bűneiért a nőkre terhelnek.  Így teremtik meg a férfiak a bűnös nő fogalmát. Akit természetesen büntetni kell. Akinek, mint bűnösnek, az önmagukat erkölcsi piedesztálra helyező férfiakat ki kell engesztelnie, hogy ne büntessék őt jogosan. Ennek alapján tekinthetik a nőt a férfiak ellenségnek. Mert ugye, a bűnt üldözni kell. Harcolni ellene. A hős férfiak, természetesen, a bűn megtestesítője, a nő ellen harcolnak, mert ő az ellenség. Az ellenséget viszont gyűlölni kell, és leigázni.

Ez a férfiak bűnéből származó nőgyűlölet teremti meg azt a feltételt is, hogy a férfiak ezután minden nők ellen elkövetett bűntettet jogosnak találjanak, és a nők felett uralkodjanak. Aki felett uralkodnak az, természetesen, nem dönthet a sorsáról, hanem csak az ő ura és parancsolója, a férfi. Aki, persze, törvényeket alkothat kénye-kedve szerint, és az a törvény kötelező a nőkre. A férfiak által elkövetett bűntettek aztán intézményesítve megjelennek a férfiak törvénykezésében, mint törvény. És akkor kész is az ördögi kör. A férfiak a nők helyett döntve, a nőket kiszolgáltatottá teszik gazdaságilag és fizikailag, ami még több bűn elkövetésére ad szabad kezet a férfiaknak, és természetesen megint a nő lesz a bűnbak.

Így van ez a fórumon is. Ez a nick arra hivatkozik, mikor érdekességként betetten egy cikket a bononokról, mintha én és azt mondtam volna akkor, hogy a férfiak maradjanak az anyjukkal. Tehát itt egy hazugságra hivatkozikm amit ő talált  ki. És természetesen ezt tovább költötte. Olyanokat állított, amit soha nem írtam le. De az igazi célja ezzel, az hogy engem is bűnössé tegyen ennek a férfinak a bűnéért. Azaz én is bűnbak legyek érte, ne csak az anyja.

És itt egy másik feminista-ellenes véresszájú hímsovi válasza.

A.I.  

Nincs ebben semmi meglepő. A családok szétverése régi feminista vágyálom. Csak az a bökkenő, hogy az apa nélkül felnevelkedett emberekből sokkal nagyobb eséllyel lesz bűnöző, erőszaktevő. Jól ki van ez találva: erre a növekvő erőszakra hivatkoznak a feministák, amit saját maguk okoztak...

 
Ez a nick több nickjén (első a maestro, utána az abszolút igazság és az ősi női bölcsesség  nickeken) a topik elejétől rendkívül feminista-ellenes volt. Több hsz-e pusztán a majmozásban merült ki. Járt annak idején a Tűsarkon is, és ott is minősíthetetlen hangot használt a feministákkal szemben. A feministákat majmozta le a topikomba is, és  engem nevezett állandóan majomnak. Ez a nick rendkívül gőgös. Nagyon büszke az IQ-ra, de én megmondom őszintén, a buta emberek közé sorolom. Ez itt természetesen egyenesen a feministákat teszi meg azért bűnbaknak, mert a férfi gyilkos lett. Célja ezzel nem más, mint a feministákról terjesztett hazugságainak a növelése.

Csak elfelejt valamit. Egyetlen feminista sem indított háborút, egyetlen feminista sem lett tömeggyilkos. Soha nem is jött volna létre a feminizmus, ha a férfiak embernek tekintik a nőket, és nem követik el évezredek óta, tömegesen, intézményesítve a nők ellen a legkegyetlenebb bűnöket. Az, hogy manapság annyi az erőszaktevő, az betudható a világon elterjedt prostitúciós férfikultúrának. Nők, férfiak tömegei vannak tönkretéve mentálisan. 

Tehát nem a feministák okozzák az erőszakot, hanem a férfiuralom maga. Hiszen a patriarchátus maga az erőszak. 

És íme a hímsovi nők gyöngye! A hgyi a feminista topikból!

hgyi válasz | megnéz 2011.07.24 09:51:11 Creative Commons License (237362)

a feminizmus olyan, mint a mindenkori ellenzék Magyarországon - mindegy mi történik, csak ne az legyen, amit a jelen vezetők mondanak, csinálnak, mert az biztosan nem jó. hiszen ők azért ellenzék, hogy ne értsenek egyet semmivel, ami van és ne legyenek megelégedve semmivel, ami van.

szerintem.

Előzmény: Abszolút Igazság (237361)

Erről a nickről azt kell tudni, hogy a topik eleje óta próbálta átvenni a topikot. Természetesen úgy, hogy állandóan a modiknál görcsölt és mószerolt. Ha betettem egy feminista írást, már azonnal ott hisztizett. Viszont szemrebbenés nélkül a legmocskosabb módon kekeckedett és személyeskedett velem. Neki és a maestronak a ténykedése miatt törölték az összes nickemet. Persze! Hiszen ezek jártak a pft-re és ugye haverok. 

Ez az írása azt jelenti tulajdonképpen hogy a feministák azok, akik ok nélkül ugye a hatalomért a mindenkori ellenzék és nekik semmi sem jó. 

Na és azonnal itt a válasza a a másik jómadárnak a falkából.

Abszolút Igazság válasz | megnéz 2011.07.24 10:14:22 Creative Commons License (237363)

"hiszen ők azért ellenzék, hogy ne értsenek egyet semmivel, ami van és ne legyenek megelégedve semmivel, ami van."

 

Mondjuk, létezhetne egy olyan attitűd is, hogy a céljuk nem a hatalmon lévők támadása, hanem az ország érdekében való ténykedés. Mindig ámulok, hogy a szlovák vagy román pártok - akik ugyanúgy marják egymást, mint a mieink - hogy össze tudnak fogni, ha valami nemzeti érdeket kell képviselni a többi országgal szemben. 

Az meg, hogy egy csoport kikiáltja ellenségnek az emberiség felét, az egyszerűen vicc. Még a náciknak is elég volt ellenségnek az az 5-10% zsidó, akikkel el is tudtak bánni. De a férfiak ellen vívott háború csak totális bukással végződhet. Na persze, nem lesz ilyen háború, előbb telik ki a becsületük, aztán ha nincs többé állami támogatás, az a 0,5-1% támogató nem fogja összedobni a további apanázst...

Előzmény: hgyi (237362)

Az előbb írtam hogy falka. Igen ezek a nickek rendkívül gonosz módon falkástul acsarkodtak ellenem. Mocskoltak, hazudoztak rólam, és rágalmaztak. És a feministák ellen is létező minden mocskot összehordtak. És tették mindezt egy feminista topikban, a modik áldó kezei alatt, akik nem őket törölték, hanem azokat a hsz-imet amivel ezeket a mocskokat visszautasítottam. Ennek köszönhető az is, hogy egyetlen betű miatt törölték a forintocska nickemet, és mindegyiket amellyel rá mertem kérdezni a modis topikban.

Ez a hímsovi ebben az írásában is a feministákat támadja, mert semmi máshoz nincs agya. Fogalma sincs arról, hogy a feminizmus nem férfiideológia. Hanem a nők egyenrangúságát jelenti. A nők nem egy kisebbségi párt, nem egy nemzetiség,  hanem az emberiség fele. És ezért a nőknek ugyanolyan részvételüknek kell lenni a törvényhozásban mint a férfiaknak.

Továbbá az nem támadás a férfiak ellen, ha nők egyenrangúságáért emelik fel a szavukat a feministák. Nem jár a férfiaknak sem több mint a nőknek. És a férfiaknak nincs joguk elkövetni a nők ellen intézményesítve az összes létező bűnt. Ráadásul megint oltári nagyot hazudik. A feministákat nem támogatja az állam, hanem pályázat útján nyerhetnek, vagy az 1%.ot kapják a különböző női szervezetek. Ezek között egyházitól kezdve a NaNe-ig vannak a női szervezetek. Rengeteg olyan van, amely a nők nevében tulajdonképpen a férfiuralmat szolgálja. Valójában Magyarországon több-milliószor több van költve a férfiak hatalmának a fenntartására, mint a lakosság több mint a felét kitevő nők érdekérvényesítésére.

 

 

 

Halelujja, halelujja! A legszebb öröm, a káröröm.

2011.01.30. 07:14 - forintocska

Van ám öröm ihajja, csuhajja! Megy az örömködés a hímsoviéknál ezerrel! Merthogy nem jött össze a női kvótához szükséges népszavazázhoz a 200 ezer aláírás.

http://szentkoronaradio.com/belfold/2011_01_28_jo-hir-nincs-200-ezer-feminista-hazankban#comment-113105

Nem sikerült összegyűjteni a női képviselői kvóta ügyében kezdeményezett népszavazáshoz a szükséges 200 ezer aláírást - közölte a kezdeményező Nők a Pályán Egyesület szóvivője, Rajnai Gitta az MTI érdeklődésére. A kezdeményezés célja az volt, hogy a választásokon induló szervezetek listáin minden második helyen nő szerepeljen, mintha a politizálás a nők dolga lenne...

A libsi népszavazási kezdeményezés ügyében pénteken 16 óráig lehet leadni az összegyűjtött aláírásokat, de ez várhatóan nem történik meg, ugyanis a szervezet Rajnai Gitta tájékoztatása szerint a szükséges 200 ezer helyett 60-65 ezer aláírást tudott csak összegyűjteni. Ami örömteli, hiszen egy újabb baloldali, liberális törvény születne csak, ami a tradicionális nemi szerepeket borítaná fel.

Sajnos azonban nem tettek le a harcos feministák az "ötletükről" és Rajnai Gitta jelezte: a közeljövőben értékelik az aláírásgyűjtés tapasztalatait, és döntenek arról, hogy újabb népszavazási kezdeményezést indítanak-e, vagy más módon próbálják elérni céljukat.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) 2009. szeptember 22-i ülésén hitelesítette a népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét, amelyen a következő kérdés szerepelt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szereplésvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepelnek?"

A szervezet azonban csak azt követően kezdhette meg az aláírások gyűjtését, hogy az Alkotmánybíróság 2010. július 8-án helybenhagyta az OVB határozatát. Az országos népszavazás kiírásához az kell, hogy négy hónap alatt 200 ezer érvényes aláírás gyűljön össze.

(Stop nyomán Szent Korona Rádió)

 

 

Nicsak, nicsak! Nézzük csak minek is örül az áhítatos lelkületű újságíró? Elöször is, hogy nincs meg a 200 ezer aláírás a népszavazás kiírásához, mivelhogy nincsen kishazánkban 200 ezer feminista. Mintha akik aláírták volna eddig, mind feministák lennének. Mer' hát annyi, de annyi rémes feminista fenyegeti őtet, hogy ennek feltétlenül örvrendeznie kell. Megkérdezném tőle, hogy mi az öröme neki abban is, hogy a nők Alkotmányban deklarát választójogát semmibe vehetik a férfiak. Mi az öröme neki abban, hogy míg deklarálva van ez az alapvető emberi joguk a nőknek, ahhoz hogy az ő emberi jogaikkal érvényesíteni tudják arra vannak kényszerítve hogy népszavazást indítsanak azért, hogy megkapják azt ami elvileg és jogilag is az övék, a tényleges választójogukat. Mikor kellett a férfiaknak ahhoz népszavazást indítaniuk, hogy jelenleg a képvislő házban 91% férfiképviselő ücsörög?

Meg aztán, ugyebár szerinte a nőknek nem is dolga a politika sem.

Nagyon szívesen elmagyaráznám neki, hogy a politika az egymás mellett élés tudománya. És ha jól tudom, a társadalomban nők is élnek, nemcsak férfiak. A politika nem azt jelenti ami jelenleg is van, hogy férfi képviselők a nép nevében tömködik a saját zsebüket, rabolgatnak és döntenek a tőke érdekében a nők/emberek sorsáról, hanem azt, hogy az emberek minnél békésebben együtt tudjanak élni.

Ehhez kellenek a nép érdekeiért dolgozó, a népképviselet alapján a megbízott parlamenti képviselők. Mivel ők alakítják ki a társadalom működéséhez a törvényi, gazdassági kereteket. Nem igaz tehát az sem, hogy a nőknek nem való a politika. Természetesen a férfiuralomban mivel nem ismerik el a munkájukat a nőknek. Se szóba, se anyagiakkal. Így aztán azt sem kell nekik elismerni hogy bizony a nők is politizálnak, sőt jobban mint a férfiak. Ők a közért tesznek és nem húsosfazék körüli tolakodásban vesznek részt. 

Csak nézzük meg azokat a civil szervezeteket, amelyekben a köz érdékében ingyen rengeteg nő dolgozik. No az az igazi politika. Jelenleg viszont a politika nevében a társadalom nyakán egy zsiványbanda ücsörög.

És ezt egyre több ember ismeri fel és így egyre több feminista gondolkodású ember van és lesz, akiket a férfiuralom ezért potenciális ellenségének tekint. Hiszen magának a férfiuralomnak, a nemi hierarchiákon alapuló patriarchális társadalomnak a létét kérdőjelezik meg, mikor a nemek és az emberek közötti egyenrangúságról beszélnek.
Ezért a patriarchális társadalom élvezői mindent megtesznek a feministák ellehetetlenítésére, megbélyegzésére (és a úgy mint itt az író is teszi, a mondandójuk kicsavarásával, rágalommal, hazugsággal), hogy ellenségképet csináljanak a többi embernek belőlük.
100 év nem volt elég, hogy a többezer éves patriarchális agymosást helyrehozza. Akkor szűnik csak meg minden rablás bűnözés, erőszak prostitúció, ha maga a patriarchátus is megszűnik. Mert a patriarchátusnak lételeme ezeknek a fenntartása. Egyik eszköze a nők feletti hatalom biztosításának, és ezáltal (kivétel nélkül) minden ember felettinek is.

 

 

Mitől van az embernek hányingere?

2011.01.28. 13:16 - forintocska

 

Nekem például attól, mikor olvasom egy fórumon hogy egy olyan férfi (aki romantikusnak lovagnak tarta magát) kifejti azt, hogy kérem általában hasznos dolog a prostitúció, neki semmi gondja nincs ám azzal, ha egy ember felnőtt fejjel adja a testét haszonbérbe. De efektíve, az adott konszenzusban (amiről egy riport szólt) a kényszerprostitúció, az emberkereskedelem a szexrabszolgaság, jajj de szörnyű nekije az érzékeny romantikus léleknek, mert a Dante poklának a bugyrát (húúú de intelligens, nem győzök rajta csodálkozni!) idézi fel.

 A romantikus lelkéhez viszont nagyon hozzátartozik hogy a férfi kliensek által tömegesen a nőkön elkövetett nemi erőszakot, a prostitúcót helyesli. Mert szerinte, hogy egy felnőtt ember, ha a testét haszonbérbe adja zsákolás helyett (természetesen önként), az nem gond.

Haszonbérbe! Ezt írja egy magát romantikusnak képzelő, szépelgő ember! Egy ember testét! Természetesen egy nőéről/gyerekéről van szó leginkább, mert a prostik 99%-a nő. És persze azt nemesen figyelmen kívül hagyva a fene nagy romantikájában, hogy a prostinak kényszerített nők átlag 14 évesen kezdik el ezt az általa hasznosnak tartott tevékenységet. Gyerekként és nem felnőttként!

Az ilyenektől van nekem hányingerem. És sajnos nagyon sok ember gondolja így. Elképedve olvastam tegnap a nolban hogy például a mostani belügyminiszterünk miként áll hozzá a kérdéshez. 

Gyerekprostitúció pedig nincs - mégis sokan megszenvedik 

"Ékes Ilona, aki azt kérdezi a belügyminisztertől: készül-e olyan program a BM-ben, amely kifejezetten a gyermekprostitúció visszaszorítását célozza. „Úgy gondolom, ezeknek a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal lányoknak a védelmét az államnak el kell látnia”, fűzi hozzá a képviselő. Ékes Ilona konkrét javaslatokat is megfogalmaz, így a szabálysértési törvény tiltott kéjelgésre vonatkozó szabályozásának módosítását, egy gyermekprostitúció ellenes akciócsoport létrehozását, illetve hogy a minisztérium tárja fel a gyermekprostitúció társadalmi okait.Pintér Sándor válaszában részletesen hivatkozik az egyezmény előírásaira, anélkül, hogy reflektálna Ékes azon felvetésére, hogy a kötelezettségekből szinte semmit sem tart be az ország. Pintér Sándor szerint Ékes Ilona felvetése téves, mert tapasztalataik szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prostituálttá. „Sajnos egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét”, áll a belügyminiszter válaszában anélkül, hogy megjelölné, milyen hivatalos kutatásokból, statisztikákból szűrte le ezeket a következtetéseket. Pintér azt javasolja, Ékes forduljon az oktatási államtitkársághoz, hiszen a megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak „jelzőrendszeri tagként” tud közreműködni."

 Pintér odáig elment, hogy Ékes Ilona levelére amely a gyerekek prostituálásáról szól, azt válaszolta, hogy gyerekprostitúció lényegében nincs is, akik meg vannak azok meg önként választják! Egy gyermek! Mintha egy gyermek a prostitúciót választhatná önként.